2014. március 14., péntek

Mai szakasz: Ézsaiás 18

Ebben a fejezetben Ézsaiás nemcsak Etiópiáról beszél, hanem az etióp folyókon túl élő népekről is (1. vers). Ézsaiás írásának idején az Etióp dinasztia hatodik évében járt, és hozzá tartozott Szomália, Szudán és a nyugat-afrikai területek, valószínűleg még az Afrika keleti partjainál húzódó, Etiópiától délre eső területek is.  Ezt a nemzetet nevezhetjük a „szárnysuhogás országának”, az egyiptomi gyökerű szavak eredeti jelentését figyelembe véve.

Ézsaiás a „hűséges”, „derék” nép és a jelenlegi gonosz ellentétét taglalja ebben a fejezetben, de ez a megkülönböztetés nem nemzetiségi hovatartozáson, vagy bőrszínen alapul. Ezek az Afrika partján élő népek papiruszhajón küldtek követeket más helyekre (2. vers). Magas, sima bőrű, hódító és félelmetes emberek voltak. Ézsaiás írása itt az ő korának történelmén túl  a földi történelem utolsó szakaszára, Krisztus második eljövetelére mutat rá: „A föld kerekségének minden lakói és a földnek lakosai meglássátok, mikor a hegyeken zászló emelkedik, és hallgassatok, ha kürt szól!” (3. vers – új prot. ford.). Igen, az egész föld hallani fogja a kürtszót, és Jézus visszajön!

Az Úr így szólt Ézsaiáshoz: „Nyugodtan nézem sátoromból.”  (a mennyei Szentélyből, 4. vers). Az esemény nyugalomban történik, mert a vizsgálati ítéletnek már vége és a kegyelem ajtaja már bezárult. Hűsítő fuvallat jelenik meg „az aratás hévségében” (4. vers). Ekkor, amikor a gonosz megértett az aratásra, az Úr csendes hallgatása a mennyei Szentélyben végetér, Ő „felkél”, és cselekszik (Dán 12:1-2). „Levágja a vesszőket metszőkésekkel, és a kacsokat eltávolítja és lemetszi” (5. vers). Mihály, a nagy fejedelem, azaz Krisztus úgy dönt, hogy elég volt. Második eljövetelekor nála lesz jutalma, és népe vele megy fel a biztonságos Sionba.  A gonoszok azonban „Mind otthagyatnak a hegyek madarainak és a föld állatainak” (6. vers).

Ez nemcsak Etiópiára és Afrika egyes részeire vonatkozik, hanem az egész gonosz földre. A gonoszokat megsemmisíti Krisztus jövetelének ragyogása (2Thessz 2:8), és vadállatok lakmároznak holttestükből.

Ézsaiás így szól: „Abban az időben…”(7a vers), vagyis a második eljövetel idején azok a magas, sima bőrű etióp és más afrikai népek „ajándékot viszek a seregek Urának”. Miért Ura (gazdája)? Mert angyalseregei élén jön. Bennem ez úgy él, hogy a megváltottak gyönyörű „hálaadó” éneket fognak énekelni Krisztus által elnyert üdvösségükért (7b vers), az ő ajándékuk ez a szép kórus zene. A mennyei Sion-hegyén, az új Jeruzsálemben a seregek Urának fog szólni az ének, aki ott lesz közöttük.
Drága Istenünk! Kérünk, segíts megszabadulnunk a világ más részein élő népekkel szembeni előítéleteinktől. Segíts bármilyen, másoktól való félelmünket a felismerésre változtatni, hogy ők is ajándékot fognak vinni az Üdvözítő Báránynak a mennyei Sion-hegyén. Add Urunk, hogy ott lehessünk és minden idők megváltottaival együtt részesei lehessünk ennek!  Ámen.

Koot van Wyk
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea
Fordította: Csala Beáta


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése