2014. április 3., csütörtök

Mai szakasz: Ézsaiás 38

„Azokban a napokban halálos betegségbe esett Ezékiás…”. Ezzel a hírrel találkozunk közvetlenül az után, hogy láthattuk Isten Jeruzsálemért végzett hatalmas, győzedelmes munkáját. A Bibliából nem tudjuk meg, miért lett beteg Ezékiás. Talán éppen az asszír ostromgyűrű ideje előtt betegedett meg. Érdekes megfigyelni a parancsot, amit Ezékiás király Istentől kapott, miszerint el kell rendeznie háza ügyeit. Ez azt jelentheti, hogy bár addig is igazságban és teljes szívvel járt az Úr előtt (3. vers), mégis volt rendeznivalója a házában, királyságában a halála előtt.

A hír hallatán Ezékiás ahelyett, hogy kétségbe esett volna, sírva és alázatosan ismét Istenhez fordult kegyelemért. Bámulatos látni, ahogy ebben a részben az Úr hajlandó egyezkedni, és amikor a szív igazi alázatát, és természetesen megújulását is látja, hajlandó ítéletét megváltoztatni, vagy teljesen elvetni.

Ezékiás megalázza magát, és az Úr válaszul még 15 esztendei életet ad neki. Sőt még a Nap járását is visszafordítja, az árnyékot tíz fokkal visszafelé mozdítja a napórán, annak jeleként, hogy meggyógyítja Ezékiást, és Jeruzsálemet is megszabadítja az asszír támadóktól. Emiatt gondolhatjuk, hogy a király megbetegedése az asszír invázió idején történhetett.

Isten kegyelmére válaszul Ezékiás hálaéneket zeng, egy dalt, amelyből sokat megtudhatunk az emberi természet állapotáról.  Ez az a dal, amit ma is zenghet mindenki, akit Isten megmentett. „Éveim megrövidíttettek, de Te meggyógyítottál és visszaadtad életem. Nagy keserűségben voltam, de Te szeretted lelkemet, és kihoztál engem a bűn sírgödréből. Dicsőítelek Téged, mert a hátad mögé vetetted bűneimet.  A halálban nem tudunk Téged dicsőíteni.  A halottak nem tudnak dicsérni Téged, Istenem, csak az élők. Köszönöm neked, hogy tovább maradhatok az élők sorában!” (Saját parafrázis a 10. és a 16-19.vers alapján.)

Rendkívül fontos leckét tanulhatunk ebből a fejezetből, különösen napjainkban. Olyan korban élünk, amikor tombol a nagy küzdelem és mindnyájan veszteségeket szenvedünk a jó és a rossz közötti harc következményei miatt.

Bátorítson bennünket a 2Krón 7:14-ben található gondolat: „És megalázza magát az én népem, amely nevemről neveztetik, s könyörög és keresi az én arcomat, és felhagy az ő bűnös életmódjával: én is meghallgatom őket a mennyből, megbocsátom bűneiket, és megszabadítom földjüket.”

Néhányunknak fizikai, testi gyógyulásra van szüksége, ám mindnyájunknak lelki gyógyulásra. Egyetlen percet se vesztegessünk tovább, hanem tegyük rendbe házunkat és szívünket, alázzuk meg magunkat és imádkozzunk! Imádkozzunk magunkban és gyülekezetként közösen is, hogy Isten meghosszabbítsa napjaink idejét és adjon még időt nevének dicsőítésére és arra, hogy másokat is az igazságához vezethessünk. Mert eljövetele nagyon közel már, és Ő nem szeretné, ha nyájából akár egyetlen gyermeke is elveszne.

Melodious Echo Mason
ARME Bibliatábor Szolgálatok
Fordította: Csala Beáta


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése