Mai szakasz: Ézsaiás 57

Lehet-e annál nagyobb vigasz azok számára, akiknek a szeretteit elragadta a nagy ellenség, a halál, mint az, amit a fejezet 1. és 2. versében találunk? A halál soha nem véletlenszerűen válogat. A világmindenség fejedelme mindenkor teljes uralmat gyakorol az élet és a halál felett: „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak…” (Préd 3:1) Mi több, Isten gyermekei soha nem egyedül halnak meg és haláluk soha nem értelmetlen. A megfelelő időben Isten maga jön el és ragadja magához őket, hogy megvédje őket valami ismeretlen gonosztól; valami olyantól, ami már több lenne annál, mint amit el tudnának viselni. Kiveszi őket a világ „most de még nem” bűnnel, szenvedéssel és vívódással teli uralmából.  Mint teremtőjük és megváltójuk szorosan tartja őket, és visszaveszi az élet leheletét tőlük, amit születésükkor kaptak. Békésen alszanak addig a napig, míg Uruk az ég felhőiben meg nem érkezik, és fel nem ébreszti őket, hogy bevezesse őket a régen várt mennyei országba. Micsoda reménység! Micsoda vigasz ez Isten népe számára!

Mennyire más a halál megtapasztalása azok számára, akik elutasítják Istent! A 3-13. versek bemutatják, hogy azok, akik elutasítják Istent, szándékosan dacolnak ellene. Életüket büszkeség és erőszak jellemzi. Nyugtalanok és egyre erkölcstelenebbek, kegyetlenebbek lesznek. Nem törődnek azzal, hogy a viselkedésük hogyan hat a gyermekeikre és a következő generációkra (5. vers) Mai értelmezésben úgy tűnik, hogy sokan felmásznak a ranglétra tetejére (magas és felemelkedett hegyen, 7. vers) és világi elismerést kapnak, de eközben érzelmileg kiégettnek, kétségbeesettnek és Isten és ember által elhagyatottnak érzik magukat (10-13. vers). Az ilyen életutak elkerülhetetlenül a kétségbeesés felé vezetnek, majd végül egy Isten nélküli sír sötét magányába (9. vers).

Ezzel ellentétben Isten népének életét a bűnbánat és az alázat jellemzi, olyan tulajdonságok, melyek a gyógyuláshoz és a teljes élethez szükségesek. A bűnbánat megnyitja az utat a megigazulás felé, az alázat pedig a megszentelődés felé. Az ilyen tulajdonságokkal rendelkező embereket Jézus a Hegyi Beszédben „boldogoknak” hívja, és a mennyei királyság polgárainak, igazaknak nevezi őket. A „magasságos és felséges, akié a mindenség” lealacsonyodik, hogy ily módon együtt lakjon az emberrel (15. vers). Az Úr megeleveníti őket, utat készít előttük és az akadályt elgördíti az ösvényeikről (14. vers). Meggyógyítja, megvigasztalja őket, és a jelen ítéleten keresztül vezeti őket a célállomásra, Isten királyságába (18. vers).

Az „igazak” nem csupán a halál pillanatában találnak megnyugvást. A Szenvedő Szolga a békesség szövetségét adja nekik, melyet soha nem von vissza (54:10-13). Gyermekei a békének és hálaadásnak olyan légkörében élnek, amit a világ nem nyújthat, és nem is ért meg.

Felfoghatatlannak tűnik, hogy bármely gondolkodó személy Isten országán kívüli életet válasszon. De a bűn meg tudja változtatni az ember gondolkodását, és sajnos meg is teszi.

                                                                                                                                                        

Aleta Bainbridge
Partners in Ministry koordinátor
Greater Sydney Egyházterület, Ausztrália

Fordította: Rajki Dávid