Mai szakasz: Ézsaiás 63

Ennek a fejezetnek az első verse a lenyűgöző pompáról és hatalomról ír. Itt láthatjuk a dicső harcos fenséges alakját, aki legyőzte ellenségeit (Edomot és Bocrát), azokat, akik évszázadokon keresztül kitartó, kegyetlen ellenségei voltak, pusztították Őt magát, és királyságának alattvalóit.

Azonban szinte egy csapásra megváltozik a leírás hangulata. Csodálatunkat hirtelen dermesztő aggodalom váltja fel. Ez nem volt könnyű győzelem. A harcos ruháját vér áztatta át, és rettenetes szomorúság nyomasztja, miközben kimondja ezeket a szavakat: „A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem” (Ézs 63:3 – új prot. ford.). A győzelem nyilvánvalóan nem édes. Számos áldozatot követelt ez a szörnyű háború, akik közül néhányan közel álltak hozzá. Az ő szőlőprésében az Úr taposta Júda Szűz Lányát. „Ezek miatt sírok én, szemem könnybe lábadt, mert messze van vigasztalóm” (Jer Sir 1:16).

Az isteni Harcos nem talált nyugalomra Gecsemáné kertjében vagy a kereszten legnagyobb szükségének órájában. Legközelebbi barátai elhagyták, és úgy tűnt, még Atyja is eltakarta előle arcát. Ez bepillantást enged abba, milyen ára van annak, hogy az egész emberiségnek megadja a lehetőséget a Kegyelem Királyságába való belépésre (Ézsaiás 61).

Volt egy rész, amit nem vizsgáltuk meg a 61. fejezetben. Azt olvashatjuk, hogy a Messiás-Szolga azért érkezett, hogy az Atya kegyelmének évét hirdesse… Majd így folytatja: „… Istenünk bosszúállása napját” (Ézs 61:2). Vajon a mi harcos Messiásunk azért ment a Gecsemáné kertjébe és a keresztre, hogy megváltsa az emberiséget, vagy azért, hogy bosszút álljon a gonoszon? Ézsaiás azt mondja Róla, hogy a „bosszúállás napja van a szívemben, eljött a megtorlás esztendeje” (4. vers). Itt azt olvassuk, hogy mikor Isten látta, hogy nem volt senki, aki segítene Neki, hogy „véghezvigye tervét, szokatlan tettét, elvégezze munkáját”, a „Seregek Ura elhatározta az egész ország pusztulását” (Ézs 28: 21-22)., majd megdöbbenve azt mondja: „saját karom segített nekem, és felindulásom támogatott” (Ézs 63:5). A gonoszság vére áztatta át Megváltónk ruháját (3. vers). Megtapasztalta az Atya teljes dühét, mely a gonoszság felé irányul. Ez megtörte a Messiás szívét. Életének vére kiömlött a földre, hogy a bűnösök milliói nyerhessenek így örök életet.

Nem tudjuk elválasztani egymástól a megváltást és a gonoszság kiirtását. Isten gyűlöli a gonoszságot. Hogyan tudnánk tisztelni egy olyan uralkodót, aki nem dönt a helyes lépésről a megfelelő időben, hogy kiirtsa ezt a pusztító erőt, és így tegye még egyszer biztonságosabb hellyé az univerzumot? Mind a megváltás, mind a bosszú az „Atya kedvessége”. Dicsőség Neki „sok jótéteményét Izráel háza iránt, mert irgalmasan bánt velünk, nagyon hűségesen” (7. vers – új prot. ford.). Isten minden embernek azt adja, amit választott. A gonoszok úgy döntöttek, hogy elutasítják az Urat, és nem lennének boldogok az Ő királyságában.

A harcos Messiás együtt örül minden idők megváltottaival. De ez a hatalmas harcos, Isten jelenlétének Angyala (9. vers), aki sírt, amikor Lucifert és angyalait – még a kezdet kezdetén – kivetették a Mennyből, a vég idején is gyászolja majd gyermekeit, akik elvesznek.

Aleta Bainbridge

Társszolgálatok koordinátora

Sydney és környéke Egyházterület, Ausztrália

Fordította: Baksa Viktória