Elérkeztünk Ézsaiás
könyvének utolsó két fejezetéhez, és arra jöttünk rá, hogy Isten csodálatos
kegyelme soha nem ér véget. Nemzedékeken át kinyilatkoztatta magát zsidónak és
pogánynak egyaránt. Ő a nagy Vagyok, még
azok számára is, akik nem tudják, hogy létezik. Minden nap „naphosszat” (2. vers) kiáltja epekedő hangon mindenkinek,
mindenütt: „Itt vagyok, itt vagyok!” (1-2. verse) „Jöjjetek hozzám!"
Isten nem mond le
senkiről, míg egy cseppnyi remény van arra, hogy válaszolnak neki (8. vers). A
nagy lázadás gyümölcse az Istentől való függetlenedés. Ahhoz, hogy valaki
elkárhozzon, megfontolt döntést kell hoznia Isten ellen. Előre megfontoltan el
kell döntenie, hogy hamis isteneket imád; el kell döntenie, hogy a saját maga
választotta úton jár (3-7. vers; lásd még: 66:3-4).
Az „elveszettek”
eltompították az isteni Pásztor hangját, aki „szólt, de nem feleltetek, beszélt, de nem hallgattak rá” (12.
vers; 66:4). Ily módon elkövették a „megbocsáthatatlan bűnt”, a Szentlélek
elleni bűnt (64:10; Mt 12:30-32). Döntésük képmutató, önigazult magatartásukban
nyilvánult meg a „szentebb vagyok, mint te” magatartásban (5. vers), és abban,
hogy „förtelmes bálványaikban
gyönyörködtek” (66:3).
Az isteni Pásztor
megígéri, hogy zöld legelőkre vezeti nyáját – a nyugalom biztonságos helyére
(8-10. vers). Megígéri, hogy asztalt terít nekik ellenségeik jelenlétében, és
az öröm túlcsorduló poharát adja nekik. Ők azonban ehelyett azt választották,
hogy saját asztalukat a hamis isteneknek terítik meg, túlcsordult poharukat a szerencseistennek
és sorsistennőnek ajánlják (11. vers).
Isten választottainak,
az Ő szolgáinak, akik Őt keresik (9-10. vers) egy új ég és egy új föld tárul
fel (17, 22. vers), azoknak, akik „Igent” és „Áment” mondanak Istennek, minden
Jézusban megvalósuló ígéretére (2Kor 1:20). Isten egy új Kánaánt ígér Sionnal
és Jeruzsálemmel a középpontban (66:7-13), amely egyre nagyobb körökben
tágul, egészen addig, míg magába nem foglalja a Föld minden népét, és végül az
egész világegyetemet. Világméretű Édenkertté válik, amelyből örökre száműzve
lesz minden, ami árthat – még a kígyó is, amely a bűn és a halál jelképe –
visszaalakul eredeti természetére (25. vers). Ez egy szentély, amelyben az
ember legdédelgetettebb álmai annyira valóságosak és dicsőségesek lesznek, hogy
a régi dolgokra nem is emlékeznek majd (17. vers). Ez az új rendszer minden
örömteli dogot magába foglal, amelyeket Isten mindig is akart volna népe
számára: az örömöt (18. vers), a beteljesedett életet (20. vers), a biztonságot
(21-23. vers), a hasznos tevékenységeket (22. vers), az Istennel való
közösséget (23-24. vers), és a békességet (25. vers).
Milyen más, milyen
tragikus a jövője azoknak, akik elvetik Istent! Világos, hogy Isten nem
„univerzalista” (minden ember üdvösségét valló tan). Másként fogalmazva, nem
minden ember fog üdvözülni. Az ellentétet azok sorsa között, akik úgy döntenek,
hogy elfogadják Istent és azok között, akik úgy döntenek, hogy elvetik Őt, a
13-15 versek foglalják össze. A választás a mienk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése