2013. március 30., szombat

Mai szakasz: 1 Krónikák 10


Saul, Izrael első, Isten Lelkével felkent királya, jelzőfénnyé válhatott volna Izrael népe számára. Sajnálatos módon megengedte, hogy a büszkeség és az engedetlenség átvegye az irányítást élete felett, így sötétítve el példáját.

Saul bátor volt. Sok csatában harcolt és győzedelmeskedett az Úrért. Ám a Gilbóa hegyi csata végzetes volt. Ő és három fia azon a hegyen haltak meg. Kizárólag ezt az eseményt nézve azt gondolhatnánk: „Miért engedte meg Isten, hogy ilyen tragédia történjen?”Azonban a teljes kép megmutatja, hogy Isten mindent megtett, hogy megóvja Sault a szégyentől.

Saul folyamatosan ellenállt Isten Lelke vezetésének. Puszta féltékenységből olyan ártatlan embereket üldözött, mint Dávid. Olyan messzire ment az engedetlenség útján, hogy médiumtól kért tanácsot. A saját választása következtében Isten a továbbiakban már nem tudta megóvni őt.

A krónikás elbeszélése szerint: „Így halt meg Saul gonoszsága miatt, mivel vétkezett az Úr ellen. Az Úr szavát nem tartotta meg, sőt a halottidézőt is megkereste, hogy megkérdezze…(1Krón 10:13 – új prot. ford.). Az engedetlenség egyik kis cselekedete a másikhoz vezetett, míg végül Saul olyan messzire merészkedett, mint a médiummal való tanácskozás-amit Isten szigorúan megtiltott (5Móz 18:10-12).

Az engedetlenség gyilkos. Valahányszor elfordulunk Isten akaratától, ártunk magunknak, és szerencsétlenséget hozunk szeretteinkre.
Drága Uram, kérlek, add meg nekem a bölcsességet, hogy megértsem, törvényeid a védelmemre adattak. Segíts nekem, hogy hálából és bizalomból engedelmeskedjem Neked!
Jobson Santos
Adventista Média Központ
Brazília
Fordította: Csala Beáta

2 Mózes 39

A papi öltözet és a korona gyönyörűek voltak, amint Isten eljövendő országára emlékeztettek. Ezek a dolgok emlékeztetőül szolgáltak Isten népével kötött szövetségére és ígéreteire. Mindenki, aki elfogadja a Jézus által felkínált megváltást, hasonló ruhát fog viselni a mennyben, egy új nevet és "Szentség az Úrnak" feliratot a koronán, éppúgy, ahogy a papi koronán szerepelt (Our Father Cares, 61-62 oldal). Ez a papi ruha nem tette a földi papokat feljebbvalóvá másoknál, hanem inkább azt mutatta be, hogy ők ki lettek választva arra, hogy a népet képviseljék Isten előtt. Az efód drágakövein Izrael nemzetségeinek a nevei szerepeltek. Amikor Jézus meghalt és feltámadt, Ő lett az igazi pap és azoknak nevei, akik elfogadják az Ő vérét fel vannak írva a tenyerébe, miközben értünk közbenjár. "Jézus megőrzi azok nevét, akik nem riadnak vissza az érette hozott áldozattól a hit és szeretet oltárán... Az engedelmesek, az önfeláldozók és hűségesek neve bele lesz vésve az Ő tenyerébe... Különleges módon könyörög érettük az Atya előtt" (Testimonies For The Church, 3:250-251).

Isten imádata most a Szentek-szentjére fókuszál. Itt vannak azoknak nevei, akik megbánták bűneiket és elfogadták a Jézus vére általi helyettesítő áldozatot bűneikért, amit Ő bemutat Isten előtt. A bűnös imája, könyörgése, gyötrelme és vágyai Isten elé kerülnek. A szentsátor teljességében egy csatorna az ember és Isten között. A szentsátorban beiktatott istentisztelet egy kommunikációs eszköz volt a bukott ember és Isten között és az egyetlen módja annak, ahogy helyreálljon mindaz, ami az Éden kertben elveszett.

Giselle Sarli Hasel
Southern Adventist University


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése