Jéhu reformja valójában Akháb bűneinek a
büntetése és Baál szolgáinak a kivégzése volt. Bárcsak tartósak maradtak volna
reformjai, és Izrael népe megfordult volna, és követte volna Istent!
Sajnos „Jeroboámnak, a Nébát fiának bűneitől,
aki vétekbe ejté az Izráelt, nem szakadt el Jéhu, az arany borjúktól, melyek
Béthelben és Dánban valának” (2Kir 10:29). Jéhu erőlködésének eredménye semmibe
veszett, és az emberek újra a bálványokat kezdték imádni.
Miért nehéz a helyes ösvényen maradnunk? Pál
azt mondja: „Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak
testéből? Hálát adok Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Rm 7:24, 25).
Gyengék vagyunk és hajlamosak vagyunk kísértésbe esni, és ha bárki azt hiszi,
hogy elég okos, és szembe tud szállni a sötétség támadásával, az el fog bukni.
Senkinek ezen a földön nincs olyan sok
tapasztalata, mint az ördögnek, és több ezer évnyi kísértéssel a tarsolyában, ő
a legravaszabb bűnöző, aki valaha élt. Isteni segítség nélkül nincs esélyünk
sátán ellen. De a jó hír az, hogy nem kell egyedül szembeszállnunk vele. Az
Egyetlen, aki sokkal hatalmasabb az ördögnél a mi oldalunkon áll, de nekünk is
döntenünk kell, hogy mellette maradunk.
Hogyha kifogásokat keresel, hogy meghátrálj,
ne tedd! Kiálts Istenhez segítségért, és Ő a te oldaladra áll, hogy megvédjen!
Daniel Jiao
Kínai Misszió Unió
Hong Kong
Fordította: Rajki
Dávid
2 Mózes 14
Az izraeliek egész hitéletének középpontjában
a Vörös-tengernél átélt megmenekülés állt – amikor az Úr kiszabadította őket a
rabszolgaságból „erős kézzel és
kinyújtott karral”. Az Írás mindig visszatér ehhez a momentumhoz.
„Vagy
volt-e olyan isten, amelyik megpróbált előállni, hogy kivigyen egy népet a
többi nép közül próbatételekkel, jelekkel és csodákkal, harcok árán is, erős
kézzel és kinyújtott karral, nagy és félelmes tettekkel, ahogyan veletek
megtette mindezt Istenetek, az Úr Egyiptomban, szemetek láttára?” (5Móz 4:34 – új
prot. ford.)
„Az
Urat féljétek, őt imádjátok, és neki áldozzatok, mert Ő hozott föl benneteket
Egyiptomból nagy erővel és kinyújtott karral” (2Kir 17:36).
Egy nagyon személyes példa található a
kivonulás felidézésére a 77. Zsoltárban – ahol a szerző, Ászáf teljesen
elkedvetlenedve érzi magát. „Hangosan
kiáltok Istenhez, Istenhez kiáltok, hogy figyeljen rám.” – írja. „Nyomorúságom idején az Úrhoz folyamodom,
kezem éjjel is kitárom feléje lankadatlanul,
de lelkem nem tud megvigasztalódni…”
„Emlékezem az ÚR tetteire,
visszagondolok hajdani csodáira. Végiggondolom minden
tettedet, elmélkedem dolgaidon… Láttak téged a
vizek, ó Isten, láttak a vizek, és megremegtek, a mély vizek is
reszkettek… Utad a tengeren át vezetett, ösvényeid a nagy
vizeken, lépteid nyoma nem látszott.”
Ha az izraeliták mindig
az Egyiptomból való szabadulásuk emlékéhez tértek vissza, vajon keresztényként
nekünk milyen szabadulásra kell emlékeznünk? Hogyan változtathatja meg az
életünket ma, ha dicsőítjük Istent azért, amit a múltban tett értünk? (lásd 2Krónika
20. fejezetét, mint lenyűgöző példát a hálaadásra és dicséretre).
Andy Nash
Újságíró iskola és Kommunikáció
Southern Adventist University
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése