2014. május 14., szerda

Mai szakasz: Jeremiás 13

Amikor körülbelül kilenc éves lehettem, eldöntöttem, hogy szembenézek a bűnnel. Belefáradtam, hogy állandóan bajba kerüljek. Nem szerettem, ha fegyelmeztek, és rosszul éreztem magam, amikor bocsánatot kellett kérnem. Így eldöntöttem, hogy 24 órán át nem fogok vétkezni.   

A nap jól kezdődött. Először is nem volt a hangomban harag, mikor édesapám felkeltett az ágyból reggelizni. Ellenkezés nélkül megettem a reggeli zabpelyhemet. A húgom viszont rontott az összképen, mikor az asztalnál elkezdett kötekedni velem. Gyorsan helyre is utasítottam azzal, hogy „legyél nyugodtan goromba, ha szeretnél, de nem fog működni. Ma nem fogok vétkezni.”

Két perccel később a húgom könnyáztatta arccal rohant édesanyámhoz. „Anya, anya! Andy megütött!” Annyi történt mindössze, hogy ahogy elmondtam a bűnmentes tervemet, megcsillant a testvérem szeme, és azonnal a legbűnösebb testvérének gúnyolt az összes közül. Nyugodt voltam, és visszatartottam magam addig, amíg körbesétált az asztal körül, odalépett hozzám, és gyengéden megbökött azzal az idegesítő ujjával. Ez a fizikai kontaktus kiváltotta bennem azt a reakciót, hogy lendüljön az az apró öklöm, és megüssem őt.      

A verés elkerülhetetlen volt. De a fizikai fájdalom kevésbé fájt, mint a csalódottság, mikor anya és én letérdeltünk és Isten bocsánatát kértük. Még a reggelin sem tudtam túljutni anélkül, hogy vétkeztem volna. Miért?

Jeremiás megadja a választ: „Elváltoztathatja-é bőrét a szerecsen, és a párduc az ő foltosságát? Úgy ti is cselekedhettek jót, akik megszoktátok a gonoszt” (Jer 13:23).

Ha a bűnre való hajlammal születünk, legalább annyira lehetetlen számunkra, hogy tiszták maradjunk, mint az etióp számára, hogy megváltoztassa a bőre színét, vagy a leopárdnak, hogy megváljon a foltjaitól. De ugyanaz az Isten, aki teremtette az etiópot, a leopárdot és engem, meg tudja változtatni a bűnös szívemet. „Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami?” – kérdezte Isten Ábrahámtól a Mózes első könyvének 18:14 versében. Persze, hogy nem! „Mert az Istennél semmi sem lehetetlen” (Lk 1:37).
                                                    
Ima: Szerető Istenem, tudomásul veszem, hogy természetes hajlamom van a bűnre. Ezért van olyan nagy szükségem ma is Rád. Változtasd meg a szívemet, hogy olyan legyen, mint a Tiéd, hogy minden kívánságom összehangolódhasson a Tieddel. Csak jót szeretnék tenni. Ámen.       

Andrew Mc Chesney
Oroszországban élő újságíró
Fordította: Rajki Dávid


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése