2014. május 27., kedd

Mai szakasz: Jeremiás 26

A prófétáknak mindig is kihívást jelentett a feladat, hogy Istenre kellett hallgatniuk és az Ő üzenetét megosztaniuk az emberekkel. Az üzenetek sokszor nem voltak kellemesek. Képzeljük csak el, milyen lenne ma prófétaként szolgálni! Nagyon sok embert zavar Isten Igéje, mert a saját fejük után, a saját útjukon akarnak járni.

Jeremiás azt az ijesztő feladatot kapta, hogy Júda népét megtérésre hívja. Hűségesen közvetítette az ítélet hírét a népnek. Ennek az lett a következménye, hogy megragadták és ezt mondták neki: „Halállal kell lakolnod!” (8. vers). S mindez az Úr házában történt. A vallási vezetők békét hirdettek a népnek, és akkor jön Jeremiás és a teljes megsemmisülésről beszél. Érdemes megjegyezni, hogy Jeremiást így utasította az Úr: „Egyetlen szót se hagyj el!” (2. vers).

Jeremiásnak bármilyen változtatás nélkül kellett közvetítenie az üzenetet, anélkül, hogy élete megmentése érdekében bármiben is tompította volna annak élét.  A Zsid 4:12. vers azokról szól, akik hallották Isten igéjét, de semmibe vették azt: „élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.”

Hogyan próbáljuk manapság Isten küldötteit elhallgattatni? Bíróság elé citáljuk őket, személyes terünk megzavarásáért, jellemünk megrágalmazásáért? Egyszerűen otthagyjuk őket?  Júda népe Jeremiás halálát követelte, mert a város pusztulására figyelmezette őket (11. vers). Jeremiás védekezése így hangzik: „Az Úr küldött engem, hogy prófétáljak e ház ellen, és e város ellen mind e szókkal, amelyeket hallotok” (12. vers).

Ez a bibliaolvasási terv segített, hogy ne válogassak a Szentírás üzenetei között, hanem szisztematikusan olvassam végig az egészet.  Milyen elítélő üzenet szólna ma a városhoz, amelyben laksz? Milyen ítélet szólna ma a gyülekezetednek? És azt is meg kell kérdeznem: milyen elítélő üzenet szólna ma személyesen nekünk?  Felkészültünk, mint Jeremiás, hogy Isten üzenetének közvetítői legyünk?  Hajlandók vagyunk kiállni az Úrért, amikor az emberek Isten Igéjét támadják? Minden jóra fordult, és Jeremiás élete megmenekült, de ő soha nem változtatott az igazságon, csak hogy életét mentse.

Urunk, kérünk, segíts nekünk, hogy soha ne egyezzünk ki Igéd támadóival és mindig álljunk ki becsületed és dicsőséged mellett!  Ámen

Michael Sokupa
egyetemi tanár, az E.G. White Kutatóintézet igazgatója,
Helderberg Kollégium
Dél-Afrika
Fordította: Csala Beáta


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése