Mai szakasz: Zsoltárok 63

Dávid, hiába Isten felkentje, mégis földönfutó, és Saul dühének céltáblája lett. A zavar és az erős felindulások idején, miközben Saul vadászott rá Júda vidékein, Dávid elhatározta, hogy a Mindenhatóban fog bízni. Kifejezte vágyát Isten iránt, és nem esett kétségbe. Elégedett volt Istennel kötött szövetségével, mivel tudta, hogy Ő nem fogja elárulni. Elfogadta Isten iránymutatását, ahelyett, hogy félelemben és bizonytalanságban élt volna.

Dávid mélyebb tapasztalatra vágyott Istennel. Úgy gondolta, nem elég a jelenlegi kapcsolat szintje. Összehasonlította a vágyát azzal a szomjúsággal, amit a legsúlyosabb aszály idején érzett, mikor a föld száraz és repedezett volt a csapadékmentes időszaknak köszönhetően. Felismerte, még jóval azelőtt, hogy Jézus a Földön járt volna, hogy ez az a szomjúság, amit csak az Élő Víz tud kioltani. Dávid elégedett volt az Istennel kötött szövetségével, és emlékezett azokra az időkre, mikor mélységesen érezte Isten jelenlétét és erejét. Isten kinyilatkoztatására vágyott újra. Az Isten iránti tiszteletét és nagyrabecsülését szenvedélyesen fejezte ki, ahogy nagyobbbra értékelte Isten szeretetét és kedvességét magánál az életnél (5. vers). Dávid mély szeretetén és Isten iránt érzett tiszteletén kívül kijelenti, hogy örökké dicsérni fogja Őt. Tapasztalatból beszél, mikor az Istennel kötött szövetségét mutatja be, és biztos annak beteljesülésében. Tény, hogy Dávid elégedett volt az Istennel alkotott közösségével akár csatában, akár otthon volt. Bármilyen időpont jó volt Dávidnak, mivel megtapasztalta Isten védő kezét minden formában az évek alatt. Sőt, most felismerte, hogy mindent Istennek, egyedül Istennek köszönhetett, és tudatosította magában az Ő segítségét, menedékét, törődését. Ebben az örömteli állapotban elűzte a bizonytalanságot, és helyette Isten végső megoldása mellett döntött. Dávid helyesen jósolja meg, hogy Isten végül uralkodni fog. Dávid annyi mindenért imádkozhatott volna, de ebben a csodálatos formában, ahogy a zsoltár szól Istenhez, Dávid szíve egyszerűen csak túlcsordul áhítattal és hálával.

A naponkénti problémák közepette céltudatosan vágyakozunk Isten után, vagy a kétségbeesésünket akarjuk csökkenteni? Mikor nem válaszol, élvezzük a vele való közösség melegét, vagy elhagyatottnak érezzük magunkat? Amikor több dologgal is küzdünk, amit az ellenség utunkba hoz, tudunk-e teljes szívvel bízni Isten megoldásában? Ha megengedjük neki, hogy elmélyítse a kapcsolatunkat, akkor Ő átformál. Kialakul bennünk az érzelmi vágyakozás felé, nem csak válaszokat és megoldásokat várunk el tőle. Egyre inkább vágyunk utána és a vele való közösségre, sokkal jobban, mint bármi másra — és ezt a vágyat sohasem fogja teljes elégedettség felváltani itt a földön. Nem csak arról szól már a történet, hogy kéréseinket, ügyeinket a Teherhordozó, a Segítő elé visszük a szükség idején, hanem arról is, hogy a szükségleteink helyzetünktől függően változnak.

Szerető Istenünk, azért imádkozunk, hogy jobban megismerhessünk téged a pillanatnyi helyzetünkön keresztül, legyen az akár bánat, veszteség, betegség, vagy különböző próbák. Nem csak azért imádkozunk, hogy lépj közbe az  életünkben, és segíts, hanem, hogy tanulhassunk rólad minden helyzetben. Ámen.

Stephanie Sheehan
Southern Adventist University 

Fordította: Rajki Dávid