2013. december 23., hétfő

Mai szakasz: 138. zsoltár

„Az ÚR javamra dönti el ügyemet. URam, örökké tart szereteted, ne hagyd el kezed alkotásait!” (8. vers – új prot. ford).

A reggeli áhítatom ideje alatt ezek a szavak: „Az ÚR javamra dönti el ügyemet", valahogy kiemelkedtek a Biblia lapjáról. Küszködtem, hogy összpontosítsak arra, amit olvasok és megpróbáljam alkalmazni saját életemre, hogy a gondolataim ne rohanjanak előre, arra, hogy mit tartogat számomra az a nap. Ez a szakasz viszont sok mindent megvilágított az előttem álló napról: a vállalkozásomról, a családomról és életem irányáról.

Lenyűgözött az a gondolat, hogy Isten mennyire ismeri életem minden történéseit és minden körülményeit. Ahhoz, hogy az ügyemet javamra döntse el, mindent nagyon alaposan tudnia kell rólam. Miközben nagyra értékelem azt, hogy Isten fejem hajszálát is számon tartja, ez a szakasz sokkal meghittebb, sokkal időszerűbb, sokkal átfogóbb és sokkal bátorítóbb.  

Tudja, hogy milyen telefonhívásaim lesznek ma, hogy fontos üzleti ügyeket lezárjak. Érti azokat a körülményeket, amelyek munkámmal kapcsolatosak, és ismeri azoknak a személyiségét, akikkel tárgyalóasztalhoz ülök majd. Tudja, milyen keményen dolgoztam, hogy minden részletet átgondoljak a siker biztosításáért, és azt is tudja, hogy érdemes-e belevágni, vagy nem. 

Ismeri a kihívásokat a munkatársaimmal kapcsolatosan, akik nem kommunikálnak valami jól, és hogy ez hogyan hat a többiek munkamoráljára. Ismeri az üzleti kapcsolataimat úgy, ahogy a családommal és barátaimmal való kapcsolatom legapróbb részleteit is.

Látja csalódottságaimat az élet apró dolgaiban – például azt, amikor kicsúszok a határidőből –, és megpróbál türelemre tanítani. Lát akkor, amikor elrontok dolgokat és kegyelmesen újabb esélyeket ad. Tudja, mennyire szeretek beszélgetni a szüleimmel és a testvéremmel, és mennyire értékelem a mindenre kiterjedő esti társalgásunkat drága feleségemmel.  

Ismeri a kis és nagy kihívásainkat, és mindent, ami e kettő között van, és azon munkálkodik, hogy mindet jobbá tegye. Minden nap és a napnak minden pillanatában a gondolataiban vagyunk. Mindent felhasznál: a jót és a rosszat, a győzelmeket és a bukásokat, a legkisebb részletet és a legnagyobb dolgot, hogy alakítson és formáljon, hogy egyre jobban hasonlítsak rá. Ahogy Pál apostol is mondja: „akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál” (Róm 8:28).

Ma, amikor elkezded ezt a napot, gondolj arra, hogy mennyire szeret téged Isten, és hogyan gondoskodik rólad, és mindarról, ami veled kapcsolatos, és aki vagy. Az Ő kezének alkotása vagy, és Ő soha nem hagy el téged. Megváltott téged. Azt tervezi, hogy veled tölti az örökkévalóságot. Köszönjük meg ma az Ő kegyelmét, szeretetét és irgalmát! Köszönjük meg azt, hogy mindent dolgainkat a javunkra dönti el! 

Danny Houghton
Üzletember

Washington State, USA

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése