2014. október 2., csütörtök

Mai szakasz: Mikeás 6

Ha Mikeás ma írna nekünk, talán ezt kérdezné: „Az Úr elégedett lesz csak azzal, hogy mindig ott vagy a gyülekezetben, szolgálsz mint diakónus, presbiter, vagy bevételeid nagy százalékát az egyháznak adományozod?”

„Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.” (Mik 6:8).

Sokkal könnyebb olyan dolgokat tenni, amelyek könnyen mérhetőek (mint például fizetésünk szokatlanul magas százalékát felajánlani a gyülekezetnek) mint igazsággal és könyörületességgel fordulni másokhoz. Könnyebb vitatkozni a föld koráról vagy a Biblia más vitatott pontjairól, mint úgy élni, mint akik tényleg a föld őrzői és irgalmasak minden ember irányába. Azok a könnyen észrevehető megnyilvánulások és ezek a viselkedésformák, melyeket túl gyakran lényegtelennek tartunk, azt az érzést kelthetik bennünk, hogy különlegesek és elégedettek vagyunk magunkkal.  

Ellen G. White ezt mondja „Amikor az igazság üzenete különleges erővel érkezik a lélekhez, Sátán arra indítja eszközeit, hogy vitát szítsanak valamilyen jelentéktelenebb kérdésről… A minket leginkább érintő kérdések: Üdvözítő hittel hiszek Isten Fiában? Összhangban áll-e életem az isteni törvénnyel?” (Jézus Élete, 332. oldal).

Gordon Bietz, D.Min.
a Southern Adventist University dékánja
Fordította: Rajki Dávid


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése