„Azon a napon forrás fakad Dávid háza és Jeruzsálem lakói
számára, hogy lemossa a vétket és a szennyet” (1. vers – új prot.
ford.). Milyen kegyelemmel és bátorítással teljes kép ez!
Zakariás könyvének 13. fejezete tulajdonképpen
az előző fejezet folytatása. A 12. fejezet 10. versében egy próféciát találunk
a Messiásról, akit majd átszegeznek (vagy átdöfnek). Ebben a fejezetben tehát,
az első versben található „azon a napon” kifejezés arra a napra utal, amikor
majd a Messiás megfeszíttetik, nem pedig a végidei napra. Amikor a Messiás
meghal, mint Istennek bemutatott áldozat, és a nép gyászol és sír a halála
miatt; akkor nyílik meg a bűntől megtisztító forrás.
A 2-4. versekben a
Mindenható Isten megígéri, hogy a bálványokat, a hamis prófétákat és a
tisztátalan lelket, ami oly sokakat elveszített, végül eltávolítja a földről.
Az 5-6. vers az
eljövendő Megváltóról szól. Úgy idézi fel őt, mint aki a földművelésből él
ifjúkora óta, majd szenvedéséről ír. Hátát, mellkasát sebesítik meg. Az
evangéliumokban azt találjuk (Mt 27.26; Mk 14:65; 15:15; Lk 22:63; Jn 19:1,
18), hogy Jézust miként ostorozták, ütötték és gúnyolták.
Ellen G. White is
idézi a 6. verset néhány ézsaiási igeverssel együtt (az 53. fejezetből), amikor
Krisztusnak, Isten szolgájának halálát írja le (Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 150. oldal).
Mindez akkor történt, amikor barátai házában volt látogatóban, vagyis Dávid
házában, Jeruzsálem lakóinál, amely az emberiséget jelképezi.
Ahogy a 7. vers megjövendöli, és maga Jézus
is idézi ezt a szakaszt Mt 26:31-ben, amikor a Messiás, a pásztor megsebesül,
tanítványainak nyája szétszéled és elmenekül. Ő azért jött, hogy az emberiséget
a bűnökből és lázadásból megtisztító kutat felnyissa, de hallgatóit olyannyira
elvakította a gonoszság és a kapzsiság, hogy halálra adták őt. Azok, akik a
templom szolgálatában álltak, és születésüktől fogva a kor vallási rendszerének
vezetői voltak, saját Uruk ellenségeivé váltak.
Vigyázzunk, nehogy mi
is önmagunk felmagasztalására használjuk az Úrtól kapott kiváltságainkat! Amink
van, azt az Úr dicsőségére kell használnunk, aki teremtett és megváltott
bennünket.
Lenyűgöző látni, hogy az Ige üzenetének jó
része inkább szól nekünk, akik a vég idején élünk, mint bárki másnak, aki a
történelem során élt, beleértve azokat is, akik közvetlenül hallgatták a
prófétákat. Ennek a fejezetnek a vége is ezt bizonyítja (8-9. vers).
Az Úr annyi próbát és nehézséget enged meg a
maradéknak, hogy felhagyjanak a bűnös világiassággal, és az önfelmagasztalás
iránti vágyukkal. Akkor Isten népe leszünk, és Ő lesz a mi Istenünk. Amikor ez
megtörténik, boldogan mondhatjuk mindnyájan: „Az Úr az én Istenem!”
Sook-Young Kim
Kyungpook Nemzeti
Egyetem
Dél-Korea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése