2014. október 6., hétfő

Mai szakasz: Náhum 3

Nem minden próféta jól ismert, kedvelt, vagy hasznosnak minősített. Egyes bibliai prófétákról nagyon keveset tudunk. Náhum egy az úgynevezett „kispróféták” közül, akiknek rövid könyvei vannak a Bibliában, de ennek ellenére hatalmas üzenetet közvetítettek. Noha Náhum szavai reményt adhattak Izraelnek, nem voltak kedveltek és elfogadottak az asszírok számára. 

Jónással összehasonlítva, aki sikeresen megreformálta Asszíria fővárosát, Ninivét, és elhárította feje fölül az ítéletet, Náhum láthatóan nem volt egy sikeres evangélizátor. A niniveiek visszatértek gonosz útjaikra, ami a magányos próféta által megjövendölt ítéletben teljesedett Kr.e. 612-ben, amikor a babiloniak bevették Ninivét.

A politikai következtetések mellett azonban néhány lelki tanulságot is szolgáltat ez a könyv: 1. Isten irányítása alatt tartja a világmindenséget, és nemzetek születnek azért, hogy végrehajtsák isteni terveit. 2. Isten kegyelméből szabadságot biztosít minden embernek, hogy együttműködjön szent elveivel, és helyesen éljen. 3. A gonosz learatja jutalmát; végül az igazság győz. 4. Isten örül a „szent fordulatoknak”, amikor egy fejetetejére állt világot, ahol a rosszat jónak látják, visszafordíthat normál állapotába.   

A legsötétebb napokon Isten egy kevésbé ismert prófétája üzenetével bátorítja népét. Az üzenet lehet rövid, amely talán valamilyen lehetetlennek tűnő jövőbeni változásról beszél, vagy mutat előre, de attól még igazság, és reményt ad az embereknek. Ez nagyon hasonlít arra, amit az Úr tett a keresztények csalódott kis csoportjával egy tinédzser lány gyenge hangján keresztül, hiszen ő adott lelki elődeinknek sok reményt és helyes lelki eligazítást 1844-ben.

Gary Councell
az USA hadseregének nyugalmazott tábori lelkésze (ezredes)
Generál Konferencia Tábori lelkészi Szolgálatok Osztálya


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése