2014. december 29., hétfő

Mai szakasz: Lukács 14

Jézus szombatnapon gyógyított, a teremtés emléknapján mutatta meg helyreállító hatalmát férfiak és nők egészségének, teljességének visszaállításával. E fejezet elején „a farizeusok egyik vezetőjének” házába hívták Jézust szombati ebédre (Lk 14:1 - ÚRK). Az összegyűlt zsidó vezetők „figyelték”, mit tesz érkezése után Jézus, mert egy vízkóros ember is volt a vendégek között. A házigazdák csapdát állítottak Jézusnak. Különben nem hívtak volna ebédre egy beteg embert, akin szerintük Isten jogos büntetése van a bűnei miatt.

Jézus a következő kérdéssel reagált kimondatlan kihívásukra: „Szabad-e szombaton gyógyítani, vagy nem?” (3. vers). A farizeusok azonnal dilemmába estek. Ha igennel válaszolnak, ellentmondanak saját hagyományaiknak, ha viszont nemmel, akkor részvétlenségüket mutatják ki. Ezért: „Azok pedig hallgattak” (4. vers).

Miután meggyógyította, Jézus útjára bocsájtotta a férfit. Következő kérdésével pedig egyértelműen rámutatott a vallási vezetők képmutatására: „Ha valakinek közületek a fia vagy ökre szombaton kútba esik, nem húzza ki onnan?” (5. vers). Jézus azonos erkölcsi szintre helyezte a gyermek gödörből való kimentését a vízkóros szombaton történő meggyógyításával. Ha megmentenének egy állatot szombatnapon, de egy beteg embert nem, akkor az állatokat többre becsülnék az embernél. Ha Jézus első kérdése után hallgattak, most már végképp nem tudtak mit felelni (6. vers), hiszen elállt a szavuk a beteg gyógyulásától és Jézus kérdésétől.

Mit kellene Jézus kérdésére válaszolnunk? Hogyan jellemzi válaszunk a szombatnapi tevékenységeinket? Ha a szombati munkavégzés tilalma felszabadít minket a kenyérkereső tevékenység alól, ez lehetőséget ad arra, hogy másoknak segítsünk, és ünnepeljük Isten teremtő és fenntartó hatalmát. Felszabadulunk, hogy részt vegyünk Jézus gyógyító munkájában az élet minden területén, ezzel is kifejezve hálánkat Istennek a saját, bűnből és betegségből történt gyógyulásunkért, szabadulásunkért. Ha a szombat a teremtés emlékünnepe, mivel tarthatnánk meg jobban, mint azzal, hogy segítünk másoknak is megtapasztalni Jézus megújító, gyógyító erejét?

Igazság szerint a szombatnap erkölcsi értékének alapja, hogy a törvényt nem sérti embertársaink, férfiak és nők megsegítése szombaton. Ha összevetjük szombattartó irányelveinket Jézus elvével, hogy a szombatnap alkalmas a jócselekedetekre, akkor rájöhetünk, hogy néhány szombati tilalmunk akadályozza az életadó cselekedeteket. Arra is rádöbbenhetünk, hogy bizonyos szombati gyakorlatainknak nincsen gyógyító értékük, és más napokon is meg lehetne tenni azokat.
Engedjük, hogy Jézus kimondatlan válasza, mely szerint „szabad szombatnapon gyógyítani” felszabadítson, hogy minden szombaton az Ő gyógyító erejével szolgálhassunk másokat!

Douglas Jacobs, D.Min.
Gyülekezeti Szolgálatok és Homiletika professzor
Southern Adventist University, hittudományok kara
Fordította: Csala Beáta


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése