Mai szakasz: Lukács 15

Hogyan kell a szenteknek a bűnösökhöz viszonyulniuk? Például ha egy nem keresztény kollégád, vagy szomszédod vendégségbe hív? Vagy meghívnak egy teljesen világi rokonod esküvőjére? Sokan kényelmetlenül érezzük magunkat olyan emberek társaságában, akik nem velünk azonos értékeket tisztelnek. Feszélyez, hogy mit együnk, igyunk, miről beszéljünk.

Jézus olyan sok időt töltött a bűnösökkel, hogy a farizeusok felháborodva panaszolták: „Ez bűnösöket fogad magához, és velük együtt eszik” (Lk 15:2 - ÚRK). Jézus három legnagyobb példázatával felelt meg nekik. Az elveszett bárány, az elveszett drachma és a tékozló fiú példázatával. Mindegyik válaszol a kérdésre: „Hogyan bánik Isten az elveszett bűnösökkel?” E példázatokban Jézus megmagyarázza küldetésének célját és bemutatja Isten megváltási tervét. Mindhárom példázat három részre tagolódik: 1.) valami értékes elveszik, 2.) az elveszett holmi keresése és 3.) az elveszett dolog megtalálásának megünneplése.

Jézus mindenkire, férfiakra és nőkre is vonatkoztatja mondanivalóját e példázatokban. „Melyik ember az közületek, …” (4. vers), „Vagy ha valamelyik asszonynak…” (8.vers). Lukács evangéliuma 15. fejezetének olvasása közben képzeljük magunkat az elveszett juhát kereső pásztor, vagy a pusztaságban bolyongó, elveszett bárány helyébe! Érezzük át, ahogy az asszony aggódva keresi elveszett pénzérméjét, és a megkönnyebbülését, amikor megtalálja! Jusson eszünkbe arról, ahogy az apa siet tékozló fia elé, hogy Isten együttérzéssel, elfogadással és örömmel fogadja az elveszett embereket!

Te minek örvendezel? Keresztényként szükséges ezt a kérdést tisztáznunk, hiszen válaszunk a fontossági sorrendünket tükrözi. Örvendezés helyett a tékozló fiú bátyjához hasonlóan mi is felháborodunk, amikor a megérdemelt büntetés helyett a bűnös együttérzést és megbocsátást nyer? Az idősebb fivér reakciójára hajlanánk talán mi is, amikor apja őt is hívta az ünnepségre? „Íme, mennyi esztendeje szolgálok neked, parancsodat soha meg nem szegtem, és nekem sosem adtál még egy kecskegidát sem, hogy a barátaimmal vigadjak. Amikor pedig ez a fiad megjött, aki paráznákkal emésztette föl vagyonodat, levágattad neki a hizlalt borjút” (29-30. vers).

Ha te is úgy állsz a bűnösökhöz, mint a tékozló fiú bátyja, akkor figyelj az Atya irgalmas könyörgésére: „Fiam, te mindig velem vagy és mindenem a tiéd. Vigadnod és örülnöd kellene tehát, hogy a te testvéred meghalt és feltámadt, elveszett és megtaláltatott” (31-32. vers).

Hogyan viszonyul tehát Isten a bűnösökhöz? Addig keresi őket, amíg rájuk nem lel, megünnepli visszatérésüket és gyermekeivé fogadja őket. Ő értünk is ezt tette, tehetünk-e mi vajon kevesebbet másokért?

Douglas Jacobs, D.Min.

Gyülekezeti Szolgálatok és Homiletika professzor

Southern Adventist University, hittudományok kara

Fordította: Csala Beáta