2014. december 20., szombat

Mai szakasz: Lukács 5

Jézus akkora tömeget vonzott, hogy Simon hajóját kellett használnia, hogy abból tanítsa a Galileai-tó partján összegyülekezett sokaságot. Jézus csodái mindenkit lenyűgöztek. Ugyanakkor álmélkodtak tanításán, mert szavának hatalma volt(Lk 4:32 –új prot. ford.). Mi tette Jézus szavait ilyen csodálatra méltóvá és hitelessé?

Jézus, az élő Ige, Isten igazságát mint jó hírt mutatta be hallgatói számára. Ahogy elolvasod Lukács 5. fejezetének négy történetét – Simon, Jakab és János elhívása; egy leprás meggyógyítása, egy béna meggyógyítása és Lévi Máté elhívása – keresd az evangélium igazságát mindegyikben! Íme két módja annak, hogy megtaláld az Isten-központú evangéliumi igazságot bármely bibliaszövegben:

1. Keresd az erőt! – Az erő minden igeszakaszban Isten megnyilatkozása és nem embereké. Ha megtalálod az erőt a szövegben, megleled az igazságot is, amit Istenről, a szerzőjéről tanítani akar.
2. Találd meg a mozgatórugót! – A bibliai személyek tetteinek mozgatója gyakran Isten igazsága. Ha megtalálod motivációjukat, megtalálod az evangéliumi igazságot is, amire a történet tanít.

A leprás meggyógyításának története Lukács 5:12-16. verseiben jó kezdőpont, hogy Isten erejét és a szereplők motivációját keressük. A leprás feltárta indítékait, amikor Jézushoz ment, arcra borult, és kérte: ’Uram, ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.’” (Lk 5:12 - Új Prot ford.). Hitt az igazságban, hogy Jézusnak van hatalmat kigyógyítani őt a leprából. Egyetlen kérdése az volt „akarsz-e meggyógyítani engem?”

Jézus válaszolt: „»Akarom, tisztulj meg!« És azonnal letisztult róla a lepra (Lk5:13 - új prot. ford.). Bár Jézus megparancsolta neki, hogy ne mondja el senkinek, olyan erőteljes volt az isteni igazság, miszerint Jézus képes gyógyítani a leprát, hogy nagy sokaság gyűlt össze, hogy hallgassák, és meggyógyítsa őket betegségeikből (Lk 5:15 - új prot. ford.).

Ma is jó hír, hogy Jézusnak van ereje, és vágyik is rá, hogy megtisztítson bennünket testileg és lelkileg egyaránt. Jöjj ma Jézushoz, és imádkozz így: „Uram, ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.”

Tanulmányozd Lukács 5. fejezetének többi történetét is Isten központú, evangéliumi igazságok után kutatva, majd tedd fel a kérdést magadnak: hogyan formálhatják át ezek az életemet? Ahogy követed Isten erejét, és megtalálod a szereplők indítékait, látni fogod miért hallgatták oly buzgón Jézus szavait a galileaiak; így lelki táplálékra és gyógyulásra lelsz majd.

 Douglas Jacobs, D.Min.
Gyülekezeti Szolgálatok és Homiletika professzor
Southern Adventist University, hittudományok kara
Fordította: Kóczián Ágnes


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése