2014. december 17., szerda

Mai szakasz: Lukács 2

Évekkel az első űrhajó repülése előtt meglátogattam a kilövő állomást a Kennedy Űrközpontban. Ott az űrhajó repülési terve egy nagy irányítóterem egész falát betöltötte. A naptárban minden nap alatt fel voltak sorolva azok a feladatok, amelyeket arra a dátumra el kellett végezni. Egy függő vörös szalag mutatta, hogy hol tartunk a visszaszámlálásban az első űrhajó kilövéséig.

Képzeljük el a mennyei tervező naptárt Isten trónja fölött, amint felsorol minden eseményt Jézus születése körül. Az egyik bejegyzés így szólhat: „Augustus császár kiadja a rendeletet, hogy az egész világ összeírattassék” (Lk 2:1). Isten időzítette a császár népszámlálásának minden részletét, hogy József és Mária pontosan akkor érkezhessen meg ősi hazájába, Betlehembe, amikor Jézusnak meg kell születnie: „És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát” (6-7. vers).

Mint jó történetmondó, Lukács nem árulja el nekünk Jézus születésének a jelentőségét, hanem engedi, hogy az Úr egyik angyala elmondja a közelben levő pásztorok egy csoportjának a jó hírt, hogy „Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában” (11. vers). Az angyal szándékosan fokozza a várakozást: a Megváltó születése „nagy öröm, amely az egész nép öröme” (10. vers). Hirtelen, mintha már többé nem tudtak volna csendben maradni, angyalok sokasága jelenik meg, kik ezt mondják: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat” (14. vers).

Minden bibliai szakasz tartalmaz valamilyen igazságot Istenről, amely jó hír neked és nekem. Ez az az evangélium szó alapjelentése. Az evangélium annak a jó híre, amit Isten tett, tesz és tenni fog értünk. Lukács 2. fejezetének jó híre a tied és az enyém ma. A Betlehemben született csecsemő a mi Megváltónk, az Úr Krisztus!

A Biblia minden ígérete jó hír, mert arról beszél, hogy mit tesz Isten. Az angyalok sokaságága szerint Jézus születésének az a célja, hogy békességet hozzon nekünk. Ahhoz, hogy megtapasztald Jézus békéjét, arra van szükséged, hogy úgy fogadd az angyal pásztorokhoz intézett szavait, mint személyes meghívót, hogy Jézust Megváltódként elfogadd. Ahogy a mi 21. századi világunk láthatóan kisodródik ellenőrzésünk alól, el kell hinnünk, hogy Istennek van egy tervező naptára Jézus második eljövetelével kapcsolatban is, amely ugyanolyan pontossággal teljesedik, mint az első advent. A pásztorokhoz hasonlóan várakozó magatartást kell gyakorolnunk addig, míg az angyalok be nem jelentik Jézus eljövetelét.

Douglas Jacobs, D.Min.
Gyülekezeti Szolgálatok és Homiletika professzor
Southern Adventist University, hittudományok kara


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése