Mai szakasz: 103. zsoltár

A 103. zsoltár az egyik legvidámabb és legszebb zsoltár. Ez a dicsőítő zsoltárok „hegycsúcsa”, mivel lélegzetelállító magasságokba tudja a lelket röpíteni. Amikor a fiunk kamasz volt, egyszer ezt a zsoltárt olvastam fel a szombat közeledtével. Miután befejeztem, remegő hangon így szólt: „Ez gyönyörű!”

E zsoltárt úgy alkotta meg az írója, akár egy négy részes szimfóniát. Olvasd el hangosan, és tarts szünetet minden egyes rész után! A bevezető részben (1-5. vers) a elbeszélő saját magához beszél. A legtöbb zsoltárt az Úrnak vagy az egész gyülekezetnek címezik. Ebből az a tanulság, hogy beszélgessünk el saját magunkkal. Paul Tripp lelkész kedvenc mondása így hangzik: „Az életedben senki más nem annyira befolyásos, mint saját magad, és senki sem beszél többet hozzád, mint saját magad.” A 103. zsoltár azt mutatja be, hogy hogyan beszélgessünk saját magunkkal, és arra készteti a lelkünket, hogy emlékezzünk az Úr áldásainak értékeire – emlékezzünk arra, hogy hogyan bocsátja meg a bűneinket, hogyan gyógyítja meg a betegségeinket; miként ment meg az összetöréstől és mindezt még a szeretetével és irgalmasságával is fokozza, így minden jóval ellát minket. Tehát ez a zsoltár megmutatja, hogyan neveljük rá a lelkünket Isten dicsőítésére.

A második részben (6-14. vers), az elbeszélő Isten népéhez szól, emlékeztetve őket, hogy az Úr mentette meg őket az egyiptomi elnyomásból. „Könyörülő és irgalmas az Úr, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű.” „Nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem fizet nékünk a mi álnokságaink szerint.” „Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt.” „Mert ő tudja a mi formáltatásunkat; megemlékezik róla, hogy por vagyunk.”

A harmadik rész (15-18. vers) azt illusztrálja, mennyire rövid az élet Isten jelenléte nélkül. „Az embernek napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mezőnek virága.” „De az Úr kegyelme öröktől fogva való és örökkévaló az őt félőkön, és az ő igazsága a fiaknak fiain; Azokon, akik megtartják az ő szövetségét és megemlékeznek az ő parancsolatjairól, hogy azokat megcselekedjék.”

A negyedik részben (19-22a vers) az elbeszélő összefoglalja, hogy Isten miért segíti az embereket és az Ő népét: „az Ő uralkodása mindenre kihat.” Utána ahelyett, hogy elkezdené dicsőíteni Istent, inkább az angyalok megszámlálhatatlan sokaságát és Isten teremtményeit kéri, hogy dicsérjék az Urat: „Áldjátok az Urat ő angyalai,... Áldjátok az Urat minden ő serege,... Áldjátok az Urat minden ő teremtményei, az ő uralkodásának minden helyén!”

Olvassuk el a 22. vers második felét a végén, ami egy formai záróakkorddal lezárja ezt a művet, és csatlakozzunk a beszélőhöz, ahogy megismétli az első sort a zsoltárban:

„Áldjad én lelkem az Urat!”

R. Lynn Sauls,

a Southern Adventist University

nyugalmazott angol és újságírás professzora

Fordította: Rajki Dávid