2013. november 7., csütörtök

Mai szakasz: 92. zsoltár

Kétféle embert mutat be ez a zsoltár: a gonoszt és az igazat. De kik a gonoszok és kik az igazak?

A természetes tulajdonságoktól és viselkedéstől függetlenül, azok számítanak igaznak, akik bűnbánattal térnek Istenhez. Azonban azok, akik nem jönnek Istenhez, nem szakítanak saját cselekedeteikkel, és nem fogadják el az Isten által felkínált igazságát, ők a gonoszok. A “Sabbath” (Szombat) szó a “megszűnik”, “megpihen” szavakból ered, amikor Isten befejezett művét élvezhetjük.

Az ige azt mondja, hogy a bűnösök minden bizonnyal el fognak kárhozni: Isten igazsága, igaz ítélete végül be fog teljesedni. Ez egyben figyelmezteti is az olvasót, hogy aki gonosz úton jár, térjen meg és éljen.

Amikor azt olvassuk, hogy látni fogjuk a bűnösöket bűnhődni, szétszórtatni és elpusztulni, az nem azt jelenti, hogy buzgón várjuk, hogy végre láthassuk a  megbüntetésüket.

Inkább imádkozzunk értük. Dolgozzunk keményen értük, hogy megismerjék a mi Istenünk szeretetét és kedvességét.

A szeretet és a hűség Isten két olyan kiemelkedő tulajdonsága, amit ez a fejezet bemutat. A Felséges mélységes gondolatai táplálnak minden élőt. Ezért azok akik az Ő kertjébe vannak átültetve, növekedni és virulni fognak, mint a zöld pálmafa. Felmagasztaltatnak. Ezt ígéri Isten.

Mivel Isten igazságos, ha átadod a szívedet, olyan leszel mint a libanoni cédrus: örökké gyümölcsözni fogsz. Ha messze estél Tőle, vagy elfordultál, térj vissza Hozzá!

Sook-Young Kim
Kyungpook Nemzeti Egyetem,
Sangju, Dél-Korea
Fordította: Rajki Dávid

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése