2013. november 8., péntek

Mai szakasz: 93. zsoltár

Az Úr uralkodik!

Milyen bizalomébresztő gondolat! Isten uralkodik a hatalmas univerzum felett. Ő tartja fenn és mozgatja ezt a világot. Hatalma kiterjed még ránk, emberi lényekre is; őrzi és gyógyítja a testünket, még a legapróbb sejtjeinket is. Istené a dicsőség!

Ebben a zsoltárban úgy láthatjuk Istent, mint aki uralja a hegyeket és a hatalmas tengereket. Ez a kivonulásra emlékeztet, főként arra az eseményre, amikor az Úr szétválasztotta a Vörös-tengert, hogy népe átkelhessen azon. A víz a Bibliában gyakran a világ nemzeteit alkotó, nagy néptömegekre utal, (Jel  17:15; Dán 7:1-8, 23) valamint az általuk okozott problémákra. Ám ennek kapcsán felidézhetjük azt, amikor Jézus a vízen járt (Mt 14:22-23) és lecsendesítette a hullámokat a viharban (Mk 4:35-41). Jézus legyőzte és meg is hódította magának a világot (Jn 16:33).

Isten hatalma az Ő jelleme. Fenséges, magasztos volta, ereje és hatalma a hűségéből és szentségéből ered (5. vers). Ragyogó jövő vár ránk, az Ő  teremtményeire, hiszen örökké élvezhetjük azt a kiváltságot, hogy dicsőíthetjük Őt.  Az örökkévalóságon át magasztalhatjuk Megváltónk igazságát és szentségét, ott a kristálytengernél.

Az Úr uralkodik! Ámen és Ámen.

Sook-Young Kim
Kyungpook Nemzeti Egyetem,
Sangju, Dél-Korea
Fordította: Rajki Dávid

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése