2015. február 23., hétfő

Mai szakasz: Apostolok cselekedetei 25

Ez a fejezet felkészít bennünket a következőre, amikor Pál az új kormányzó, Festus előtt beszél. Már érkezésének első hetében foglalkozott Pál ügyével. Pált két évig őrizetben tartották. Miután Festus rájött arra, hogy valami nincs rendben a zsidók azon követelésével, hogy Pált Jeruzsálemben vezessék törvényszék elé, közölte velük, hogy Pál Cézáreában marad, és ha pereskedni akarnak vele, oda menjenek. 

A vádak hamisak voltak. Festus átlátott a zsidók szándékén és a Pál iránti vehemens gyűlöletükön. Egy kompromisszumot azért kipróbált: Megkérdezte Pált, hogy kész-e a Szanhedrin előtt bíróság elé állni. Pál tudta, hogy ez halálos ítélettel végződne – tudta, hogy összeesküdtek ellene, még mielőtt Jeruzsálembe érkezett volna.  

Ezért római állampolgárként a császárra apellált. Ha egy római állampolgár úgy vélte, hogy nem szolgáltatnak neki igazságot a tartományi bíróságok, a császárra apellálhatott, hogy személyesen hallgassa meg ügyét. Festus elfogadta Pál döntését. Ez nagyon feldühítette Pál ellenségeit. Képtelenek voltak felfogni, hogy miért nem tudták megöletni ezt az embert. Kudarcot vallottak Jeruzsálemben, és kudarcot vallottak az előző kormányzó előtt is. És most újra kudarcot vallottak. Nyilvánvaló, hogy Istennek még volt terve Pállal.

Amikor II. Agrippa Galilea és Pérea királya eljött tiszteletét tenni az új kormányzó előtt, Festus beszélt neki Pál ügyéről. Pál Rómába való elküldése nem volt egyszerű: egy megvádolt római állampolgárt egy levél kíséretében kellett elküldeni, amelyben világosan megfogalmazták az ellene felhozott vádakat, de Festus tejesen bizonytalan volt abban, hogy tulajdonképpen mivel is vádolják Pált. Agrippa szerette volna maga is meghallgatni azt a Pált, aki híressé vált a Krisztus nevében végrehajtott tetteiért, amelyekkel erős gyűlöletet váltott ki zsidó ellenségeiben.  

Nézzük a kontrasztot! Belép a király bíborba öltözve és felesége Bereniké minden királyi pompájában és kíséretében. Aztán belép Festus skarlát színű kormányzói ruhájában, mögötte a városi méltóságok kísérete csillogó réz díszítéseikkel. Végül belép Pál, Krisztus szerény követője láncokba verve. Minden figyelem erre az utolsó emberre összpontosult.

Ron E. M. Clouzet
az Ézsak-amerikai Divízió Evangelizációs Intézetének igazgatója
az Andrews Egyetem teológia és missziológia professzora

  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése