Pál és utastársai a
tél elmúlásáig, három hónapon át állomásoztak Málta szigetén. Ez idő alatt
Lukács három csodát jegyez fel, amelyek Pál által történtek: lerázott magáról
egy mérges kígyót, meggyógyította a sziget legbefolyásosabb emberének
édesapját, és más betegeket is meggyógyított (1-9. vers). Pál Szentlélekkel
teljes ember volt. Vajon mi mehetett végbe az orvos Lukács elméjében, amikor
látta, hogy mennyi ember meggyógyul Pál szolgálata által? Végül felszálltak egy
másik hajóra, amely ott állomásozott, és elhajóztak Puteoliba, abba a kikötőbe,
amely közel volt Rómához. A százados, akit mélyen megérintett Istennek ez az
embere, megengedte Pálnak és barátainak, hogy egy héten keresztül látogassák az
ottani keresztényeket. A hír eljuthatott egészen Rómáig, mert amikor az apostol
és társai Rómához közeledtek, a keresztények eléjük jöttek „Appiusz fórumáig és Tres Tabernaeig”, hogy fogadják őket (15.
vers). Ez kb. 40-50 km-re van Rómától.
Ellen White beszámol
a találkozásról. Amint Pál, Lukács és Arisztarkhosz katonák kíséretében Rómához
közelednek, „hirtelen… örömkiáltás hangzik fel. A járókelők közül egy férfi
ugrik elő, a fogoly nyakába borul és örömkönnyek között öleli át, mintha hosszú
távollét után atyját üdvözölné. És ez a jelenet újból és újból megismétlődik,
mert igen sokan, szerető várakozástól megélesedett tekintettel, felismerik a
megkötözött fogolyban azt a férfit, aki Korinthusban, Filippiben és Efézusban
az Élet Igéjét hirdette nekik. Mialatt a melegszívű tanítványok vágyakozva
gyülekeznek lelki atyjuk köré, az egész menetet megakasztják útjában. Igaz,
hogy a katonák a késleltetés miatt türelmetlenek, de még sincs szívük, hogy ezt
a boldog találkozást megszakítsák, mert hiszen ők is megtanulták, hogy
foglyukat tiszteljék és nagyra becsüljék. A tanítványok azon az elgyötört,
szenvedésektől elcsigázott arcon Krisztus képmásának visszfényét látják.
Biztosítják Pált, hogy nem felejtették el, hogy mindvégig szeretni fogják, örök
hálára kötelezettek iránta azért a boldog reménységért, mely életüket áthatja,
és Istennel megbékéltette őket" (Az
apostolok története. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 294-295. oldal).
Micsoda fogadtatás! A
város, amelyet oly régóta szeretett volna megnyerni Krisztusnak, olyan jeleket
mutat, hogy Isten előtte járt, hogy sikeressé tegye őt még a láncokban is. Így
az Apostolok cselekedetei azzal ér véget, hogy beszámol arról, hogy Pál saját
bérelt szállásán marad két évig (30. vers), viszonylagos szabadságban. Ez alatt
az idő alatt egy katonához láncolva „hirdette
az Isten országát, és tanított az Úr Jézus Krisztusról, teljes bátorsággal,
minden akadályoztatás nélkül” (31. vers). Innen küldött munkatársakat, hogy
erősítsék a gyülekezeteket és újakat alapítsanak. Az Úr munkáját nem lehet
megállítani, és nem is fog megállni. A világ hallani fogja az Úr Jézusról szóló
jó hírt. A kérdés az, hogy te része leszel-e ennek a nagyszerű munkának?
Bárcsak felhasználna Isten mindannyiunkat az Ő dicsőségére!
az Ézsak-amerikai Divízió Evangelizációs Intézetének igazgatója
az Andrews egyetem teológia
és missziológia professzora
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése