2015. február 7., szombat

Mai szakasz: Apostolok cselekedetei 9

Saulus, illetve Pál megtérésének a 9. fejezetben feljegyzett története annyira erőteljes, hogy Barnabás újra elmondja azzal a céllal, hogy meggyőzze az apostolokat arról, hogy ő egy új ember. Később Pál apostol kétszer is teljes terjedelmében elmondja tapasztalatát (ApCsel 22. és 26.). Ez a bizonyságtétel valóban átalakítja a szíveket.

Először az Apostolok Cselekedetei 7. fejezet mutatja be Pált, mint aki megszavazza István megkövezését, és újra megjelenik a 8. fejezetben, mint üldöző, aki menekülésre készteti Jeruzsálemből a korai keresztényeket. A 9. fejezet úgy kezdődik, hogy Pál „az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz” (1. vers). Micsoda ellentét Jézushoz képest, aki a tanítványaira lehelt és azt mondta, hogy „Vegyetek Szentlelket!” (Jn 20:22). Pál azonban egy gonosz lelket lehelt (lihegett).  

Így Pál sok mindenen elelmélkedhetett miután a Jézussal való találkozástól megvakult, és egy életet átalakító rokkantsága maradt. A régi értékei és ambíciói már a múlté, és többé nem fontosak a számára. Mit fog tenni ezután? Nem csoda, hogy ebben a helyzetben három napig nem evett. Pál nagyrészt visszakapta szeme világát, és megkapta a Szentlelket is. Szemeiről valami pikkelyfélék estek le (18. vers). Pál később azt írta 1Kor 2:14-ben, hogy ez történik akkor, amikor megkapjuk a Szentlelket: hirtelen képesek vagyunk megérteni a lelki dolgokat.      

Pál nem engedte, hogy bármennyi idő is elteljen a régi és az új élete között, „azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy ő az Isten Fia” (20. vers). Ez egy példa a számunkra. Nem számít, hogy te vagy én hibákat követtünk el tegnap, ne töltsünk időt azzal, hogy a saját gyengeségeinkre összpontosítsunk, vagy azzal, hogy érezzük a megbocsátást. Helyette inkább irányítsuk tekintetünket Jézusra, kapaszkodjunk bele irgalmas kegyelmébe, és bátran tegyünk bizonyságot Mesterünk iránti szeretetünkről!

Drága Istenem! Bocsásd meg a bűneimet és azt, hogy Saulushoz hasonlóan és is olyan célokat kergettem, amelyek semmi hasznot nem hoztak művednek! Tölts be a te Szentlelkeddel, hogy megérthessem akaratodat! Add, hogy betöltekezzem Pál lelkesedésével a Jézusról való bizonyságtevésben, és add, hogy ez ma elkezdődjön – függetlenül attól, hogy milyen hibákat követtem el tegnap. Ámen!

Andrew McChesney
az Adventist Review hírszerkesztője


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése