Ebben a fejezetben arról olvashatunk, hogy
Jézus nyilvános szolgálata véget ér. A keresztények a pálmaágas vasárnaptól
kezdődő és a húsvéttal záródó hetet a „passió hetének” nevezik már igen régóta.
A latin passio szó szenvedést jelent,
tehát ez Krisztus szenvedésének hete volt.
A tanítványok kényelmetlen kockázatokat
vállaltak Jézussal együtt mintegy három és fél éven keresztül. Vajon ez az
utolsó kockázatos feladat lesz? Egyesek közülük úgy gondolták, hogy igen. Jézus
azt tervezte, hogy egy bérelt szobában fogyasztják el a húsvéti vacsorát. Ez
elég biztonságosnak tűnt. Mindnyájan jelen voltak, de egyikük sem vállalta a
szolga szerepét. Egyszerűen figyelmen kívül hagyták, mennyi por gyűlt össze
sarujuk pántja alatt. A kulturális szokás szerint mindnyájan lefeküdtek az
asztal körül az evéshez, így lábuk egy szinten volt. Ilyenkor egy szolga mosta
le a vendégek lábáról az út porát. Ám mivel nem volt szolgáljuk, ezért tudomást
sem vettek a koszról, kivéve természetesen Jézust.
A keresztre feszítése előtti kritikus estén
mivel töltötte idejét a Megváltó? Tantételek sorát magyarázta? A végidei
eseményeket taglalta? Nem, ezúttal inkább a kosz érdekelte. Megmosta
tanítványai lábát. Azok az egyházak, amelyek gyakorolják ezt a szertartást, az
alázatosság szertartásának, vagy szentségének nevezik. Habár Jézus, a Király,
határozottan alázatos szolgaként viszonyult tanítványaihoz, és arra hív, hogy
mi is így bánjunk egymással (Fil 2:5-8), ám János evangéliumának tanulmányozása
közben megfigyelhetjük, hogy a beszámolóból hiányzik az alázatosság szó, és
annak minden rokon értelmű alakja. Jézus lemosta a szennyet, majd arra
utasította őket, hogy ők is tegyék meg egymásért ugyanezt, ezzel új parancsot
adott nekik arra, hogy az Ő szeretetével szeressék egymást.
Valóban alázatra és kockázatvállalásra van
szükség ahhoz, hogy bevalljuk, hol vagyunk szennyesek, és hol van szükségünk a
megtisztításra. Ahhoz is sok szeretet szükséges, hogy újra és újra elfogadjuk
és adjuk a megbocsátást. Hogyan tudunk eljutni idáig? Talán úgy, mint az
evangélium szerzője, János, aki az asztalnál Jézus kebelére hajtotta a fejét,
és hallgatta a Megváltó szívverésének szent ütemét és tökéletes ritmusát. Így
lett a mennydörgés fiából szeretett tanítvánnyá.
Vajon valóban tudatában vagyunk annak,
mennyire szeret bennünket Jézus? Bár megtapasztalnánk, milyen az, amikor
szívünk egy ütemre dobban Megváltónk szívével!
Christopher Bullock
lelkipásztor, Atlanta, Georgia
Észak-amerikai Divízió
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése