2015. január 13., kedd

Mai szakasz: János 5

A mai olvasmányunk a jeruzsálemi Juhkapuhoz röpít bennünket, ahol egy tó található. Héberül Bethesdának nevezik, ami azt jelenti: a kegyelem háza. Rengeteg beteg ember gyűlik a partjára, mivel odavonzza őket az általános hiedelem, hogy a vízben néha varázserő rejlik. Ettől várják gyógyulásukat.

A többi evangélium nem jegyzi fel ezt a történetet, hiszen többnyire a galileai csodákra szorítkoznak, de János inkább azokról az eseményekről számol be, amelyek Jeruzsálemben történtek. Jézus pontosan azzal van elfoglalva, amit a názáreti zsinagógában bejelentett, miközben Ézsaiás próféta szavait tartalmazó tekercsből olvasott fel: „Az Úrnak lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat” (Lk 4:18-19).

A férfi, aki 38 éve magatehetetlen, mert egy sorvadást okozó betegségben szenved, felkelti Jézus figyelmét és együttérzését. Az Ő küldetésének lényege, hogy segítsen az embereken. Így hát biztosak lehetünk abban, hogy nincs olyan szenvedés, szívfájdalom, vagy lelkünket fogságban tartó bűn, amiről Jézus ne tudna, és amitől ne szeretne megszabadítani.

A parton fekvő bénáról, akit mindenki magára hagyott, és már egészen reményét vesztette, Ellen White így ír: „Jézus nem kérte ezt a szenvedőt, hogy higgyen benne. Egyszerűen így szólt: »Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj!« Ám a férfi hite belekapaszkodik ebbe a mondatba. … Felszökken, és újra tud mozogni” (Jézus élete. Budapest, 2003, Advent Kiadó. 160. oldal).

Jézus hatalma túlmutat azon, hogy képes meggyógyítani a fizikai betegségeket. Ő arra vágyik, hogy megbocsáthassa bűneinket, megszabadítson bennünket mindentől, ami lehúz bennünket, hogy ne tudjunk készülni az Ő eljövetelére. Fogadjuk el Isten kegyelmi ajándékát ma, és örüljünk szabadításának! 

Willie Oliver
a Generál Konferencia
Családi Szolgálatok Osztályának vezetője


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése