2015. január 16., péntek

Mai szakasz: János 8

Életünk minden napján összpontosítsunk arra, hogy Jézusra mindenek felett szükségünk van! Ha Isten kegyelme, békessége és hatalma jár át bennünket már a nap kezdetén, ez segít elkerülni a gonosz kísértéseit. Jézus nemes példát adott nekünk az által, ahogy az írástudókkal és farizeusokkal bánt. Erről szól a ma tárgyalt bibliai szakasz, János evangéliumának 8. fejezete.

Bár az evangéliumok görög kézirataiban nem szerepel ez a történet, csak János kéziratában, a házasságtörésen kapott, majd az egyházi vezetők által megvádolt asszony története azonban egybecseng az Újszövetség többi történetével. A tanulság világos ma is számunkra. Hívőként nem az a dolgunk, hogy megvádoljuk az embereket, és rámutassunk a bűnükre, legfőképpen azért nem, mert Jézus ismeri a mi életünkben található gyengeségeket. Inkább Jézusra kell irányítanunk az emberek tekintetét, akinek van hatalma arra, hogy megbocsásson nekik, és visszatartsa őket attól, hogy újra a bűn útjára térjenek. Jézus éppen ezért jött a földre, „hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett” (Lk 19:10).

Ellen White így írja le a történet egyik jelenetét: „A világ csak lenézéssel és gúnnyal tekintett erre a vétkes asszonyra, de a bűntelen Megváltó szánta gyengeségét, és segítő kezet nyújtott neki. Miközben a képmutató farizeusok elítélték őt, Jézus így szólt hozzá: »eredj el és többé ne vétkezzél!«” (The Ministry of Health and Healing, 40. oldal).  

Miközben arra törekszünk, hogy Isten akaratát teljesítsük, sokszor félreértésben lesz részünk, és hamis vádakkal illetnek bennünket, mint Jézust is, akit eretnekséggel vádoltak, s azzal, hogy démon lakik benne. Mindennek ellenére mi továbbra is irányítsuk az emberek figyelmét Jézusra, aki maga az Igazság, és szabaddá teszi őket. Maradjunk ma is szorosan Jézus mellett!

Willie Oliver
a Generál Konferencia
Családi Szolgálatok Osztályának vezetője


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése