Úgy
válhatunk Jézus tanítványaivá, ha bensőséges kapcsolatba kerülünk Vele, és szem
előtt tartjuk Megváltónk elsődleges küldetését, ami nem csupán a nagy jelek és
csodatételek, hanem az elveszettek keresése és megmentése. Számunkra, mint
keresztény emberek számára, a legnagyobb kiváltság és kötelesség, hogy kövessük
Jézus egyszerű, alázatos példáját, és ne csodatételeit hangsúlyozzuk annak
bizonyításaként, hogy hatalma rendelkezésünkre áll.
Jézus
atyjafiaihoz hasonlóan, akik azt akarták, hogy Jézus Galileát elhagyva Júdeába
térjen, hogy bemutassa, mi mindenre képes, néha bennünket is inkább egyházunk
sikeres tevékenysége érdekel. Hatalmas evangélizációs előadássorozatokról
beszélünk, számos kórházunkról és egyetemünkről és egyéb nagyszerű dolgokról,
amiket teszünk. Mindezekért persze hálásaknak kell lennünk. Ugyanakkor mindig
az kell, hogy legyen a fő célunk, hogy Jézust képviseljük, és Neki szerezzünk
dicsőséget, és ne magunknak. Engedelmeskednünk kell Szavának, és készen állni
mindig arra, hogy éljünk azokkal a lehetőségekkel, amikkel Ő áld meg bennünket.
Így
ír Ellen White Jézusról: „Jézus
szeme elől eltűnt a felbolydult, kavargó város, a kíváncsi tömeg és az álnok
rabbik csapata. A Mester kiment az olajfás kertek csendjébe, ahol egyedül
lehetett Istennel.” (Ellen White: A nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 2001, Advent
Kiadó. 51. oldal).
Mától kezdve több csöndes időt kell töltenünk Jézussal. Ezekben a csendes
pillanatokban, a Vele való közösség bensőséges alkalmaiban rejlik annak az
áldott ígéretnek a valóra válása életünkben, hogy a Szentlélek ereje hűségesen
velünk marad mindaddig, amíg Jézus újra eljön.
Willie Oliver
a Generál Konferencia
a Generál Konferencia
Családi Szolgálatok Osztályának vezetője
Fordította: Liebhardt László
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése