2015. január 15., csütörtök

Mai szakasz: János 7

Úgy válhatunk Jézus tanítványaivá, ha bensőséges kapcsolatba kerülünk Vele, és szem előtt tartjuk Megváltónk elsődleges küldetését, ami nem csupán a nagy jelek és csodatételek, hanem az elveszettek keresése és megmentése. Számunkra, mint keresztény emberek számára, a legnagyobb kiváltság és kötelesség, hogy kövessük Jézus egyszerű, alázatos példáját, és ne csodatételeit hangsúlyozzuk annak bizonyításaként, hogy hatalma rendelkezésünkre áll.

Jézus atyjafiaihoz hasonlóan, akik azt akarták, hogy Jézus Galileát elhagyva Júdeába térjen, hogy bemutassa, mi mindenre képes, néha bennünket is inkább egyházunk sikeres tevékenysége érdekel. Hatalmas evangélizációs előadássorozatokról beszélünk, számos kórházunkról és egyetemünkről és egyéb nagyszerű dolgokról, amiket teszünk. Mindezekért persze hálásaknak kell lennünk. Ugyanakkor mindig az kell, hogy legyen a fő célunk, hogy Jézust képviseljük, és Neki szerezzünk dicsőséget, és ne magunknak. Engedelmeskednünk kell Szavának, és készen állni mindig arra, hogy éljünk azokkal a lehetőségekkel, amikkel Ő áld meg bennünket.

Így ír Ellen White Jézusról: „Jézus szeme elől eltűnt a felbolydult, kavargó város, a kíváncsi tömeg és az álnok rabbik csapata. A Mester kiment az olajfás kertek csendjébe, ahol egyedül lehetett Istennel.” (Ellen White: A nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 51. oldal).

Mától kezdve több csöndes időt kell töltenünk Jézussal. Ezekben a csendes pillanatokban, a Vele való közösség bensőséges alkalmaiban rejlik annak az áldott ígéretnek a valóra válása életünkben, hogy a Szentlélek ereje hűségesen velünk marad mindaddig, amíg Jézus újra eljön.

Willie Oliver
a Generál Konferencia
Családi Szolgálatok Osztályának vezetője
Fordította: Liebhardt László


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése