Szavak nem tudják
leírni azt a jelenetet, amelyet ebben a fejezetben találunk. Jézust, a
legtisztább és legjobb lényt láthatjuk: Megvetve! Milyen lehetett ez az Ő
számára?
„Ezután az egész sokaság elindult, és elvezették Jézust
Pilátushoz”
(1. vers). A sátáni tömegben vallási vezetők, tudósok és a csőcselék a római
kormányzóhoz hajszolják Jézust. Halálát akarják.
De Pilátus nem
találja bűnösnek Jézust (4, 14, 22. vers). Azért, hogy a nép kedvében járjon,
enged kérésüknek, és halálra ítéli az Ártatlant. Úgy tűnik, minden elveszett.
De várjunk csak! Valaki igazat mond és megtalálja a Megváltót. Az egyik
gonosztevő megszólítja a másikat: „Mi ...
tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el” (41.
vers). Micsoda prédikáció! A bűnöst tartja bűnösnek, és az igazat igaznak.
Várjunk egy
pillanatra! Újra meg kell néznem Őt. Megnéztem, és ott láttam függeni ég és
föld között egy durva keresztfán. Az arcát sebek borították, és majdnem
felismerhetetlen volt. Minden más elveszett számomra, csak az Ő arca,
szeretetteljes tekintete és mély fájdalma maradt meg bennem. Könnyek szöktek
elő a szememből és aláfutottak az arcomon, zokogtam. Abban a pillanatban
megláttam a szívét, megláttam az Ő szeretetét és ez megrendített engem. Miért
nem láttam ilyen mélységesnek korábban? Miért hagytam Őt figyelmen kívül?
Korábban nem
tekintettem rá ilyen áthatóan. Nem törődtem Vele. Igen, megtörtem a szívét,
fájdalmat okoztam Neki, és Ő mégis annyira szeretett engem, aki csak halált
érdemlek, hogy meghalt értem.
„Jézus, annyira
sajnálom!” – sírtam. „Kérlek, emelj fel engem, és ments meg a Te nagy
szereteteddel!” Az élet egy folyamatos visszafordulás Jézushoz, ahhoz a
Valakihez, aki igazán törődik velünk. Jöjjünk most Hozzá újra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése