Mai szakasz: János 20

Ez a fejezet úgy mutatja be Jézus tanítványait, mint akik látnak és hisznek. János csupán az által, hogy benézett az üres sírba „látott és hitt” (8. vers). Mária „látta Jézust” (14. vers) és szívével belé kapaszkodott, de nem érinthette meg Őt (17. vers). Aztán beszámolt a tanítványoknak: „láttam az Urat!” (18. vers).

Amikor Jézus megjelent a tanítványoknak és békességgel köszöntötte őket, „megmutatta nekik a kezét és az oldalát” (20. vers), bizonyítékául annak, hogy ő nem egy szellem vagy képzelet, hanem egy valóságos SZEMÉLY. A tanítványok „megörültek, hogy látják az Urat” (20. vers). És ismét, a békesség megerősítéseként és a küldetésükre való emlékeztetésként ezt mondta: „Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket” (20. vers). Ezek után Szentlelket lehelt rájuk. Tamás nem volt jelen az eseményen, ezért a többiek elmondták neki: „láttuk az Urat!” de ő ezt mondta: „Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem” (25. vers).

Egy héttel később egy újabb imaórán Jézus ismét megjelenik ugyanazzal a bátorító kijelentéssel: „Békesség néktek!” (26. vers). Most Jézus velük a házban és „megállt középen” (26. vers). Nem csodálatos, hogy Jézus központi helyet foglal el ott, ahol az Ő nevében összegyűlünk? Most Tamás miatt jelenik meg és ezt mondja: „Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő” (27. vers). Tamás lenyűgözően reagál az eseményre: „Én Uram, és én Istenem” (28. vers). Kétszer mondja azt, hogy az „enyém”, amivel élő és buzgó hitéről tanúskodik. Emlékezzünk az ő bátorságára, amikor egyike volt azoknak, akik csatlakoztak Jézushoz a veszedelmes júdeai útján (Jn 11:16). Akikor „Én Uram és én Istenemnek” nevezi Jézust, a legmagasztosabb megszólítás alkalmazza, amit ember valaha ajkára vehet. Ettől kezdve ez a központi hitvallása az élő egyháznak. A feltámadt Úr, Isten! A Fiút éppúgy tisztelik, mint az Atyát (Jn 5:23).  

De végül is a hit nem látáson, szagláson vagy érintésen alapul, hanem a feltámadt Úr szaván és hívásán. Ahogy János a sírhoz ment és hitt, még mielőtt látta volna a feltámadt Urat, úgy mi is hihetünk azoknak a bizonyságtételében, akik láttak és hittek, és ezért áldottak (29. vers). János bátran tesz bizonyságot azzal, hogy leírja az evangéliumot azért, hogy „higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében” (31. vers).

Igazán hiszel, anélkül, hogy látnál? Mi „hitben járunk, nem látásban” (2Kor 5:7)

Christopher Bullock
lelkipásztor, Atlanta, Georgia
Észak-amerikai Divízió