Mai szakasz: János 9

A látás képessége kétségtelenül az egyik legnagyobb ajándék Istentől, amit hajlamosak vagyunk magától értetődőnek venni, legalábbis, amíg el nem veszítjük a szemünk világát. Kétség sem fér hozzá, hogy Isten egyik legfantasztikusabb adománya, hogy reggel felébredhetek és láthatom az általam szeretett személy arcát. Öröm tölt el, ha rá nézek, minden egyes nap.

A mai olvasmányban szereplő férfi vakon született. El sem merem képzelni, milyen lehet az, ha egy gyermek így jön a világra. A történet fájdalmas valóságához még hozzáadódik a Jézus korában népszerű teológiai nézet, miszerint minden betegség valamilyen bűn következménye, amelyet elszenvedője követett el, vagy ebben az esetben a szülei, mivelhogy már megszületésekor világtalan volt.

Csodálatos bizonyosság, hogy amikor Jézus kapcsolatba kerül egy emberi lénnyel, az áldások szinte mindig többrétűek. Az itt leírt gyógyítás tapasztalata, mint oly sok másik is, szintén fizikai és lelki egyaránt. Ellen White így ír erről: „Nemcsak természetes látását nyerte vissza, hanem értelmének szemei is megnyíltak. Krisztus megnyilatkozott lelkének, ő pedig elfogadta, mint Isten Küldöttjét” (Jézus élete. Budapest, 2003, Advent Kiadó. 402. oldal).

Ahogy elfogadjuk Isten ajándékait ma, ne feledkezzünk meg mindannak örökre szóló mélységéről sem, amit Ő ad nekünk! Kívánom, hogy követni tudjuk Jézus példáját, amikor mások szükségleteivel találkozunk.

Willie Oliver
a Generál Konferencia
Családi Szolgálatok Osztályának vezetője

Fordította: Kóczián Ágnes