2015. április 2., csütörtök

Mai szakasz: 2 Korintus 3

Pál apostol emlékezteti a korinthusi hívőket, hogy nincs szüksége ajánlólevélre, amiben jellemzi magát (3:1). Puszta jelenlétük tesz bizonyságot Pál mellett és a hívek jelleme mellett. Ezen felül az életük tanúskodik lelki útjukról. „Nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van felírva; és nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira  (3. vers – új prot. ford.).

Pál lelkipásztorként cselekszik. Törődik velük. Tudom mit érzett Pál, mert lelkészként – aki most lelkészeket tanítok – elmondhatom, hogy szeretek hallani korábbi gyülekezeti tagjaimról. Együtt örülök velük, amikor jó híreket hallok, máskor pedig együtt sírok velük. A szívünk összeforrt, még akkor is, ha nem túl gyakran értesülök felőlük.

Ezután Pál ellentétbe állítja szolgálatát Mózesével (amit segítenek megérteni az alábbiak).

Mózes szolgálata
Dicsőséges szolgálat, ami ugyanakkor halált és kárhoztatást is hozott (2Kor 3:7, 9)
Betűkkel kőtáblákra vésett szolgálat (2Kor 3:7)
Ideiglenes és elhalványuló dicsőséggel járt (2Kor 3:7, 9-11)
Mózes leplet viselt, hogy eltakarja az átmeneti dicsőség fényét (2Kor 3:13)
Mózes olvasóinak elméje zárt, szívükön lepel van (2Kor 3:14-15)

Pál szolgálata
Az életadó Lélek szolgálata, aki igazságot hoz (2Kor 3:8 vö. 2Kor 3:6)
Az emberi szívek tábláira íródott (2Kor 3:3)
Magasztosabb szolgálat, fényesebb, örökké tartó dicsőséggel (2Kor 3:8-11)
Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén” (2Kor 3:18)
Akik az Úrhoz térnek, azokról lehull a lepel (2Kor 3:16)
Mindenekfelett ez a „Léleknek szolgálata”, ami „még inkább dicsőséges” (8. vers). Mózes valójában előre mutatott a jelenre a „régi szövetség” által. Ez nem két különböző szövetség, hanem arról van szó, hogy Mózes tanításáról a lepel… csak Krisztusban tűnik el” (14. vers). Más szavakkal: Mózes szavai és tettei Jézus Krisztusra, a megígért Messiásra mutattak előre.

Michael W. Campbell, Ph.D
tanársegéd, történelem és teológiai tanszék
Nemzetközi Adventista Felsőoktatási Intézet
Fülöp-szigetek
Fordította: Kóczián Ágnes


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése