Mai szakasz: Galácia 2

Épeszű ember soha nem próbálna meg úgy kezelni egy szívbeteget, hogy egyszerűen elmondja neki, hogy jobban figyeljen oda a személyes higiéniára. Ez azonban hasonlít arra, amit gyakran megteszünk a gyülekezetben, amikor a lelki szívbetegségről – a bűnről van szó. Ezt a problémát kezeli Pál mesterien Gal 2-ben, ahogy folytatja apostoli elhívásának és evangéliumi üzenetének a védelmezését, amelyet hirdetett.  

Ahogy tegnap láttuk, a korai egyházban egyesek ragaszkodtak ahhoz, hogy minden pogány férfit körül kell metélni, ha keresztény szeretne lenni (ApCsel 15:1). Az ő szemszögükből nem is kértek olyan nagy dolgot az új megtérőktől. Természetesen ez pillanatnyi kellemetlenséggel járt, de szerintük ez valójában csak egy kis kérés volt. De épp ez volt a probléma. Azzal, hogy az üdvösség feltételeként megkövetelték a körülmetélkedést, a bűnkérdést egy kis műtéti beavatkozásra minimalizálták – csak ennyi az egész!  

Pár arra emlékezteti a galatákat, hogy a mi problémánk sokkal nagyobb beavatkozást igényel. Nem egy kis metszésre van szükségünk, hanem egy teljesen új azonosságra – egy olyan valamire, amit mi soha nem tehetünk meg magunkért. És ez az, amit Isten Krisztusban felajánl nekünk. Pál úgy utal erre a radikális megoldásra, mint a hit általi megigazulásra – az isteni tettre, amelyben Isten Jézus tökéletes életét nekünk tulajdonítja (Gal 2:16; Róm 3:21-30). Ha lenne valami, amit meg tudnánk tenni, amivel meg tudnánk szerezni, vagy hozzá tudnánk járulni üdvösségünkhöz, akkor, ahogy Pál mondja, Krisztusnak nem kellett volna meghalni (21. vers).

Bárcsak felismernénk ma ezt a dicsőséges igazságot arról, hogy Isten mit tett érettünk Krisztusban, és hirdetnénk az apostollal együtt: „Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” (20. vers).

Carl P. Cosaert
Walla Walla Egyetem
Egyesült Államok