Ez a fejezet a
nagylelkűségről szól. Most, hogy Pál befejezte a szolgálatának védelméről szóló
részt, valamint erősítette hitükben a korinthusi hívőket, immár felszólítja
őket, hogy segítsék a jeruzsálemi hittestvéreiket (lásd 1Kor 16:1-4, Róm 15:
22-23).
A helyzetet
bonyolítja, hogy Pál apostol gyülekezetet alapít Macedóniában (a mai
Észak-Görögországban), legnagyobb valószínűség szerint a béreai-, a
tesszalonikai- és a filippi gyülekezettel. Azzal kezdi, hogy beszél nekik
„Isten kegyelméről”, amely a macedóniai gyülekezeteknek adatott. Ezt a szót,
hogy „kegyelem”, úgy is lehet fordítani, hogy „kiváltság”, vagy „hála” (lásd 8:
4, 16). A felhívás egészen világos a korinthusi hívek felé. Mivel a macedóniaiak
nagylelkűségről tettek bizonyságot egészen mély szegénységük ellenére is, ezért
a korinthusiaknak nincs mentségük arra, hogy ne támogassák az ügyet a
„feleslegükkel” (14. vers). Lehetséges azonban, hogy a korinthusi hívők sem
voltak sokkal jobb anyagi helyzetben, mint a macedóniaiak. Egyes történészek becslése
szerint a Római Birodalom lakosságának több mint 90 százaléka élt a
létminimumon, illetve kicsivel afölött, vagy az alatt (értsd: szükséges kalória
a túléléshez).
A 7-12. versekben Pál
dicséri a korinthusiakat a Szentlélekkel teljes hitükért, beszédükért,
tudásukért és teljes odaszánásukért és szeretetükért. Ahelyett, hogy
parancsolgatna nekik, arra törekszik, hogy bátorítsa őket az önkéntes
segítségnyújtásra. Végeredményben minden támogatás, mellyel a másiknak
segítünk, jelentéktelen Jézus Krisztus végtelen áldozatához képest. „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus
kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége
által meggazdagodjatok” (9. vers).
Mindent egybevetve
Pál apostol emlékezteti őket az „egyenlőség kérdésére”. Azzal, hogy másokat
támogatnak, az „egyenlőség” fenntartásában segítenek. A világban létező
társadalmi-, gazdasági és más jellegű egyenlőtlenség ellenére nekünk,
keresztényeknek azt a kiváltságot adta Isten, hogy az ő eredeti terve szerinti
egyenlőségre törekedjünk.
Az utolsó részben
(16-24. versek) Pál javasol három küldöttet: Tituszt (16, 23. vers) és másik
két, meg nem nevezett személyt (18-19, 22-23. vers) az adománygyűjtés
koordinálására. Aggodalmát fejezi ki, nehogy „valaki megrágalmazzon minket szolgálatunknak eme bőséges eredménye
miatt” (20. vers). Az egyház tagjainak szent felelőssége, hogy éberek
legyünk a pénzügyi kérdésekben; különösen az egyházon belül, hogy ne
kifogásolhassák semmilyen cselekedetünket.
Michael W. Campbell, Ph.D
tanársegéd, történelem és teológiai tanszék
Nemzetközi Adventista Felsőoktatási Intézet
Fülöp-szigetek
Fordította: Baksa Viktória
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése