2015. április 23., csütörtök

Mai szakasz: Efézus 5

Ha az Efézusi levél 5. fejezetét az elején kezded el olvasni, nem fogod megtalálni a téma teljes erejét, amely aranyfonálként vonul végig. Ezért olvasd el figyelmesen Ef 4:32-5:2-t. Hívőkként arra hívattunk, hogy magatartásunkkal bemutassuk másoknak Isten megbocsátását és kegyelmét. Isten a követendő példaképünk (Mt 5:43-48).  

Pál ellentétbe állítja az isteni szeretet követésének az életformáját a pogány megközelítéssel. Ahelyett, hogy testvérként értékelnék egymást Isten családjában, gyakran szexuális élvezeteik eszközeként használják a másikat és még dicsekszenek is vele (3-4. vers). Arra figyelmeztet, hogy az ilyen hozzáállásnak nincs helye abban az új világban, amelyet Isten tervez (5-7. vers). 

Ehelyett a hívőknek el kell fordulniuk sötét múltjuktól és „éljenek úgy, mint a világosság gyermekei” (8-10. vers), követve az Atya szeretetét. Pál újra felhívja a figyelmet a „sötétség cselekedetei” ellen, amelyeket a „sötétben” követnek el (11-12. vers). Ezzel ellentétben nekünk a Krisztus világosságában kell élnünk (13-14. vers). Ahelyett, hogy ostoba részegségben tékozolnánk el az életünket, arra használjuk az alkalmas időt, hogy hálát mondunk Istennek az irántunk való szeretetéért (15-21. vers)!

Pál kitágítja az isteni szeretet példájának követését a keresztény férj és feleség tanácsolásával. Krisztus önfeláldozó szeretete egyháza irányában, a keresztény férj példája lesz (25-33. vers), miközben az egyház hűsége Krisztus iránt a keresztény feleség példájává válik (22-24. vers). Ahelyett, hogy az emberi szexualitás ajándékát romlott és önző módon használnák, a keresztény férj és feleség annyira arra összpontosítanak, hogy egymást megbecsüljék és értékeljék, hogy „egy testté” válnak (28-33. vers).   

„Isten szeretett gyermekei vagytok, ezért őt kövessétek” (1. vers, ERV). Isten kegyelméből arra hívattál ma, hogy éld meg ezt a buzdítást a másokkal való kapcsolatodban!

John McVay
Walla Walla Egyetem
Egyesült Államok


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése