Mai szakasz: 2 Korintus 9

Adománygyűjtő erőfeszítéseinek részeként Pál most arra figyelmezteti a korinthusi hívőket, hogy legyenek készségesek nagylelkűen hozzájárulni a segélyadományokhoz (1-2. vers). A figyelmeztetés arra utal, hogy amikor a kijelölt adománygyűjtők hozzájuk megérkezve azt tapasztalnák, hogy a korinthusi hívők nem kívánnak adakozni, az mind rájuk nézve, mind pedig az apostolra nézve szégyenletes lenne (3-5. vers).

Pál apostol a 6. verstől a 10. versig a vetés és aratás hasonlatával teszi világosabbá üzenetét. Ez a kép nagyon is érthető volt a zsidó emberek számára. Mindenki vetett, Isten pedig beérlelte a gabonát az aratásra. Aki viszont „szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat” (6. vers). Az apostol arra szólítja a híveket, hogy merjenek bőségesen adakozni az evangélium terjedése érdekében.

Ezek alapján azt mondja, hogy „a jókedvű adakozót szereti az Isten” (7. vers)

Meg kell vizsgálni a szívünket nekünk is, hogy miért adakozunk. Sosem felejtem el azt az esetet, amikor az egyik gyülekezeti tag, évekig nagyon határozottan képviselte, hogy építsünk szép, Isten nevéhez méltó imaházat. Nem csak beszélt, hanem amikor elkezdődött az imaházépítés dolgozott is az építkezésen, és bőven adakozott is erre a célra. Az imaház elkészült, és szép lett. Aztán amikor az építkezés fáradalmait kiheverve a misszióra került volna komolyabban a sor, akkor egyszer azt mondta, hogy „csak legyünk óvatosak, testvéreim, ki tudja, hogy miféle emberek jönnének ide, mi építettük ezt az imaházat, azért, hogy mi tiszteljük benne Istent, nem?” Ez alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy erőfeszítései és adományai a gyülekezetért pusztán önző érdekeket szolgáltak.

Isten az, Aki beérleli és megsokasítja a gabonánkat, azaz „igazságunk gyümölcseit” (10. vers). Valójában ez a vagyon és gazdagság új forrását hozza létre. „Hogy mindenben meggazdagodjatok a teljes jószívűségre, amely általunk hálaadást szerez az Istennek” (11. vers). Pál a fejezet mondanivalójának összefoglalásaként példát is mutat erre: „Az Istennek pedig legyen hála az Ő kimondhatatlan ajándékáért” (15. vers).

Michael W. Campbell, Ph.D.
tanársegéd, Történelem és Teológiai tanszék
Nemzetközi Adventista Felsőoktatási Intézet
Fülöp-szigetek

Fordította: Liebhardt László