Mai szakasz: 2 Korintus 5

A negyedik fejezet végétől (a 16. verstől kezdődően) az 5. fejezet első 10 versén keresztül Pál apostol a földi lét mulandó természetét hasonlítja össze a feltámadt lét maradandó természetével. Miközben nyilvánvaló, hogy a „külső emberünk megromlik”, ami igazán számít az, hogy „a belső emberünk megújul napról napra” (4:16). Mi azokra a dolgokra összpontosítunk, amelyek nem láthatók, mert azok tartanak örökké (4:17).

Ezen a földön minden homályba vész a menny dicsőségéhez képest. Így a „sátorok” vagy „otthonok” amelyekben lakunk, összeomlanak. Mi „sóhajtozunk ebben a testben” – mondja Pál (5:2), ezt pedig hit által értjük meg, és nem látás által (7. vers). Jézus az, aki a mennyei otthonról és ruháról gondoskodik számunkra. 

A fejezet második fele (11-21. vers) a megbékélés csodálatos szolgálatára emlékeztet bennünket. A mi feladatunk az, hogy meggyőzzük az embereket, hogy jöjjenek és kerüljenek közösségbe Jézus Krisztussal (11. vers). Tény az, hogy ha „bolondok vagyunk, Istenért van az” (13. vers).

A fejezet csúcspontján Pál ezt írja: „Mert a Krisztusnak szerelme szorongat minket, úgy vélekedvén, hogy ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindazok meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne magoknak éljenek, hanem annak, aki érettük meghalt és feltámasztatott” (14-15. vers). Pál feladata nem az, hogy felrója bűneiket, hanem az, hogy elmondja nekik a bűnből való megváltás örömüzenetét (19. vers). Végül is mi Krisztus nagykövetei és képviselői vagyunk, akik osztozunk a megbékélés szolgálatában. A feladatunk, hogy ezt mondjuk az embereknek: „béküljetek meg az Istennel” (20. vers). „Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne” 21. vers).

Michael W. Campbell, Ph.D

tanársegéd, történelem és teológiai tanszék

Nemzetközi Adventista Felsőoktatási Intézet

Fülöp-szigetek