2015. április 13., hétfő

Mai szakasz: Galácia 1

A Galáciai levél egy lenyűgöző rövid levél. Mivel ez vélhetően Pál apostol legkorábbi levele, amelyet közvetlen a Kr. u. 50-es Jeruzsálemi zsinat előtt írt, egy érdekes ablakot biztosít számunkra, amelyen betekinthetünk az egyház legkorábbi éveibe, amikor a pogányok nagy számban kezdtek el válaszolni az evangélium megszólítására. Miközben az egyház növekedéséről szóló beszámoló jól hangzik a számunkra, akkoriban nem mindenki örült ennek. A gyülekezetben többen megtért pogányok voltak, akik előbb zsidóvá kellett, hogy váljanak, mielőtt keresztényekké lettek volna – ez azt jelentette, hogy a pogány férfiakat körül kellett metélni (ApCsel 15:1).

Miközben Pál nem volt ellene az engedelmességnek, rájött arra, hogy ez a fajta teológia aláássa az evangélium nagyon jó alapját, a Krisztusban való megváltás mindenre elégséges voltát. Azzal, hogy ragaszkodtak a körülmetélkedéshez, ezek az emberek a gyülekezetben nem szándékosan ugyan, de az emberi viselkedést az üdvösség előfeltételévé tették, ami nem más, mint legalizmus. A Galáciai levél Pál szenvedélyes felhívása az újonnan megtért pogányokhoz, hogy maradjanak hűségesek az evangéliumhoz.   

Köszöntésének részeként Pál emlékezteti őket arra, hogy a megváltás azon alapul, amit Jézus már megtett az emberi fajért azzal, hogy életét helyettesítő áldozatként odaadta a mi bűneinkért – egy olyan áldozatot, amely nemcsak bűnbocsánatot szerez, hanem szabadságot is annak rabságban tartó hatalmából (4. vers). Ezt az evangéliumot nem Pál találta ki. Egyenesen a feltámadt Krisztustól kapta, amikor megjelent neki a damaszkuszi úton, és átváltoztatta őt üldözőből Krisztus követőjévé (11-24. vers).

És mi a helyzet velünk? Vajon előfordul, hogy szavainkkal és tetteinkkel nem szándékosan ugyan, de az emberi engedelmességnek valamilyen formájával helyettesítjük Krisztus mindenre elégséges áldozatát? Miközben időt töltünk Pál apostolnak ezen levelével, emlékezzünk arra, hogy az evangélium mindig és örökre arról szól, amit Krisztus tett, nem pedig arról, hogy nekünk mit kell tenni!

Carl P. Cosaert
Walla Walla Egyetem
Egyesült Államok


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése