Mai szakasz: 1 János 5

János első levele 5. fejezetében az apostol újra felidézi kedvenc témáit, miközben végső érveit is megfogalmazza a szakadást szító, „bűntelen” hazugok ellen. A fejezet első fele ismét a Szentháromság témáját hozza fel, mert ez kapcsolódik az eretnekek állításához, akik tagadták, hogy Jézus az az Istentől küldött Krisztus volt. Az ilyen embereknek nincs örök élete, mert „ez az élet az ő Fiában van; akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (5:11-12). Az egyháztörténelemben végig fennállt – és fennáll napjainkban is – az a kísértés, hogy Jézust vagy teljesen embernek, vagy teljesen Istennek tartsuk ahelyett, hogy elfogadnánk: Ő abszolút egyedi személy, akihez nincs hasonló. Éppen az a tény teszi lehetségessé számára, hogy a világ Megváltója legyen, hogy Ő teljesen ember és teljesen Isten (lásd Zsidók 1-2. fejezet).

Az 5. fejezet első felében a következő téma mélyebb betekintést ad abba, milyen kapcsolat van a szeretet és Isten parancsolatai között. Itt azt a jelentős érvet olvashatjuk, amivel János páratlan módon világít meg egy szempontot a keresztényi élet értelmezését és a felelős életvitelt illetően. Elmélkedjünk ezeken a gondolatokon naponta, miközben azt kutatjuk, mit jelent kereszténynek lenni, mit jelent krisztusi jellemet fejleszteni.    

A fejezet második része arra a problémára világít rá, amivel maga a könyv kezdődött: a bűnre és annak következményeire. Itt azonban az apostol különbséget tesz „halálos bűn” és „nem halálos bűn” között. „Minden igazságtalanság bűn; de van nem halálos bűn [is]” (5:17). Melyek ezek? Azok, amiket megvallottunk (1:9). Isten hallja bűnbánó imáinkat és válaszol azokra (5:14-15). Az ilyen emberek nem élnek törvénytelen életet, mert Istentől születtek (5:18; vö. 3:6, 9, 3:4 fényében).

Mit üzen a mi életünk szempontjából János 1. levele? Azt, hogy legyünk őszinték önmagunkkal és Istennel az énünket és hibáinkat illetően; tartsuk igaznak azt, hogy Jézus valóban teljesen Isten volt, a Tőle küldött Krisztus; és engedjük, hogy Isten tökéletesítse bennünk saját szeretet-jellemét, és ez nyilvánuljon meg a hittestvéreinkkel való közösségünkben, valamint világi kapcsolatainkban. Így nyerhetjük el azt, amit János „örök életnek” nevez (1:2; 2:25; 3:15; 5:11, 13, 20).  

George R. Knight

Egyesült Államok