Folytatva a 3. fejezet 18-22. verseiben
elkezdett gondolatmenetet, Péter emlékezteti olvasóit Krisztus szenvedéseire,
ami motiváló erő a hívő számára, hogy életét – mind gondolatait, mind
cselekedeteit – az Egynek példájára alapozza, aki meghalt helyettünk. Továbbra
is követünk el hibákat (lásd: Üzenet az
ifjúságnak, 338. o. – angol kiadás oldalszáma), de szívünk elfordult a
korábbi, Isten ellen lázadó életünktől.
A korábbi barátok vagy szekuláris emberek
talán haraggal vagy utálattal fordulnak a keresztények felé, akik nem vesznek
részt többé szórakozásaikban, de ami egyedül számít, az Krisztus véleménye. Az
Ő evangéliuma nem a halottak lelkeinek adatott, hanem azok számára
prédikáltatott (múlt idő), akik valaha éltek, de már halottak (jelen idő). A
holtak az alapján lesznek megítélve, ahogyan az életüket élték Krisztus által.
Nem lesz „második esélyük” az evangélium hallására.
Mivel „mindennek
vége közel van” (7. vers), Péter józanságra (önuralomra), éberségre, mindenek
felett pedig egymás iránti szeretetre inti a híveket. Egymás hibáinak és
bukásainak felnagyítása helyett Péter a megbocsátás lelkületére és a testvéri
szeretetre bátorít. A következő versben vendégszeretetre szólít, ha a felemelő
közösséget szeretnénk megtapasztalni a gyülekezeti tagokkal, csakúgy, mint a
vendégek és idegenek iránt.
Péter egy utolsó felhívást intéz hozzánk, olvasóihoz, hogy szilárdan álljunk Jézusban az üldöztetés és
próbák közepette, majd emlékeztet, hogy a mi örök biztonságunk a hű
Teremtőnkben, a mi lelkünk Pásztorában rejlik.
Dr. Cindy
Tutsch
az
Ellen G. White Intézet
nyugdíjas
társigazgatója
Egyesült Államok
Egyesült Államok
Fordította:
Kóczián Ágnes
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése