2015. június 8., hétfő

Mai szakasz: Jakab 2

Jakab azt tanácsolja, hogy ne vegyük fel Jézus Krisztus nevét, ha közben személyválogatók vagyunk. Ha bejön a gyülekezetünkbe egy jól öltözött ember, és egy másik egyszerű ruházatban, a gazdagabbat nagyobb tisztelettel köszöntjük, jobb helyet kínálva neki, miközben jóformán tudomást sem veszünk a szegényről, hogyan számolunk így el magunkkal?

Éljünk az Írás szerint: „Szeresd felebarátodat, mint magadat”! Ha ezt tesszük, biztosak lehetünk abban, hogy a szeretet törvénye szerinti, krisztusi életet élünk. Ha alsóbbrendűként, előítélettel vagy lenézően  kezelünk másokat származásuk vagy foglalkozásuk miatt, egyértelmű, hogy a szeretet törvénye ellen élünk. Talán azt gondoljuk, hogy harmóniában vagyunk a törvénnyel, mikor csak egy parancsolatot törünk meg, ám ez bolondság. Ha elszakítod vagy összefested egy ruha egy darabját, az egész ruha tönkremegy. Ugyanez a helyzet a parancsolatokkal is.

Úgy kellene viselkednünk, mint az, aki a börtönből szabadult. Kiáltsunk örömünkben! Krisztus maga fizette meg értünk az árat az Ő halála által a kereszten. Halála kiszabadított és megmentett bennünket a Gonosz karmai közül. Dicsérjük az Urat!

Nagyon hamarosan eljön a nap, amikor lejár a próbaidő. Isten kegyelme bezárul. Felismerjük-e azt, hogy a kegyelem egy jelen lehetőség, de van egy lejárati ideje? Végül is van vége a kegyelemnek. Azoknak, akik irgalmasak másokkal, Isten is irgalmat fog adni.

Például: Amikor katasztrófa történik, és akinek segítségre van szüksége, eljön hozzád és a gyülekezetedhez, de csak annyit mondotok neki; „Ne aggódj, imádkozni fogok érted, menj el békével”- és nem teszünk semmit, mire jók a szavak? Sajnos ezek a szavak azt mutatják, hogy nem ismerjük Krisztust.

Isten együtt érző. Szeretete egyenlő a cselekedettel. Szeretete élő, mozgó és valóságos. Szeretete él, és élteti a kapcsolatokat. Ha kereszténynek nevezzük magunkat, akkor arra hívattunk, hogy Isten kezei és lábai legyünk a világban. Jézus valóban azt tette, amit hirdetett. Vajon mi is?

Robin Pratt
Gyermekszolgálatok és Családi Osztály
Carolina Egyházterület
Amerikai Egyesült Államok
Fordította: Marosán Réka


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése