2015. június 26., péntek

Mai szakasz: 3 János 1

Minden egyes adott nap folyamán megvan a lehetőségünk, hogy köszöntsük az embereket – családtagokat, barátokat, kollégákat, azokat, akik támogatnak minket, de azokat is, akik esetleg idegesítenek. Vajon a köszöntéseink tartalmasak, vagy esetleg üresek?

Nagyon tetszik nekem az, ahogyan János üdvözli szeretett barátját, Gájust: „Szeretett barátom, kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, amint jó dolga van a lelkednek” (2. vers). Milyen üdvözlés ez! Mekkora áldást kíván! Néhányan azt állítják, hogy János így fejezte ki; „remélem mindannyian jól vagytok és teljességben gyarapodtok.” Egy orvos elfogult nézőpontjából, aki kiáll az adventista egészségügyi üzenet mellett, amely összhangban van a test, elme és lélek teljességével, engedjék meg, hogy vegyem a bátorságot és felvázoljam a teljes egészség koncepcióját.

Attól lehetünk még teljesek, hogy fizikailag talán sérültek vagyunk – „teljesség a betegségben” – a bennünk lakozó, életet megváltoztató Isten Lelke által. A teljes egészség számít.

János megdicséri Gájust a hűségéért és odaadó gondoskodásáért, amit az ismeretlenek felé is tanúsít. Ahogyan a 2. levelében tette, itt is örül a híveknek (vagy megtérteknek), akiknek állandó kapcsolata van Jézussal. Ez a lelkészi törődés olyan erény, melyet meg kellene tartanunk a hit, gondoskodás, megosztás és ápolás házában. Ugyanakkor János figyelmeztet Diotrefesz  megosztó viselkedésére, és megígéri, hogy következő látogatásakor meglátogatja (nem csak kritizált, hanem írja, hogy így is fog tenni!) Ezután bátorít, hogy kövessük az isteni példánkat és megemlíti Demetert is.

Ahogyan az előző levelében is tette, nem fejt ki több témát, hanem kifejezi, hogy mennyire szeretne szemtől-szemben beszélni bizonyos témákról, de gyanítom (hasonlóan hozzám, ha megemlíthetem), János általánosságban is szeretett szemtől szembe beszélni az emberekkel. Ahogyan beszélünk, írunk, üzenetet küldünk, tweetelünk, vagy akár a testbeszédünkkel kommunikálunk, tartsuk meg a Jézustól kapott szívünket, elménket és utasításokat. Ó igen – és az üdvözleteink, köszöntéseink legyenek pozitívak, hasznosak és emlékezetesek!


Peter Landless
igazgató,
a Generál Konferencia Egészségügyi Osztályvezetője
Egyesült Államok

Fordította: Rajki Dávid

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése