Mai szakasz: Ezékiel 7

A közelmúltban egy prédikációs sorozatot tartottam Ezékiel próféta könyvének egyes szakaszairól. Amikor a hetedik fejezethez értem, átugrottam, és helyette a nyolcadik fejezetről prédikáltam. Őszintén megvallom, azért hagytam ki a hetedik fejezetet, mert ez egy nehéz fejezet. Az ítéletről szól, és én mindig küszködtem az ítélet témájával.

Fiatal koromban sokszor keveredtem bajba. A feleségem úgy fogalmazott, hogy egy maximális fordulatszámon pörgő gyermek voltam. Mindig azt tettem, amit nem kellett volna, és soha sem tettem azt, amit tennem kellett volna, és ennek eredményeként sokszor találkoztam az ítélettel és a büntetéssel. Könnyen befolyásolható voltam, és gyorsan át tudtam hárítani a felelősséget más gyermekekre a családban, de az ítélet formájában megnyilvánuló igazság mindig megtalált engem a teljes erejével, még akkor is, ha sikeresen késleltetni tudtam egy ideig.

Soha nem mutattam nagy érdeklődést az ítélet iránt, így a hetedik fejezet átugrása nem jelentett nagy nehézséget nekem. De miközben a következő fejezeten dolgoztam, az Úr meggyőzött engem, hogy ne hagyjam ki ezt a fejezetet, hanem menjek vissza, és prédikáljam azt, ami a szövegben van. Ahogy imádságos szívvel tanulmányoztam, egy néhány dolog világos lett számomra, különösképpen az, hogy milyen teljes és megsemmisítő volt az Izrael számára kilátásba helyezett ítélet, és hogy milyen személyes volt Isten számára az ítélet (figyeljük meg a személyes névmásokat a 8-9. versekben). Milyen teljes volt Izrael bálványainak a kudarca abban, hogy megmentsék őket Babilontól.

Tanulmányoztam a szöveget, hogy Isten kegyelmének legalább egy kis sugarát felfedezzem, de kizárólag Isten személyes, mindent átfogó ítéletét találtam benne. Ekkor kezdett el Isten a szívemhez beszélni. Mivel hajlok arra, hogy a kegyelmet és az ítéletet teljesen különválasszam, és reménykedek, hogy a kegyelem Isten mérlegén sokkal többet nyom majd a latban, mint az ítélet a mérleg másik serpenyőjében, nem láttam meg Isten kegyelmét az ítéletében. Hogyan lehet az ítélet kegyelemmel telített? Amikor édesanyám gyermekként fenyített, a célja nemcsak a büntetés volt. A célja ugyanaz volt velem, mint Isten célja Izraellel - a jellemépítés és a növekedés. Isten fegyelmezése kegyelmes, mert ráébreszt arra a tényre, hogy Isten komolyan veszi a bűnt. A fegyelmezésnek időnként szigorúnak kell lennie, hogy a bűn ne terjedjen gyorsabban, mint ahogy amúgy is terjed, és az ítélet azt is nyilvánosságra hozza, hogy bálványaink milyen haszontalanok. Amikor Isten népe szembenézett Isten ítéletével, ezüstjüket és aranyukat kidobálták az utcára, mintha tisztátalan volna (lásd: 19. vers). Az ítéletben megnyilvánuló kegyelem által mi is rájövünk bálványaink értelmetlenségére, amelyeket azért választottunk, hogy kielégítsenek bennünket és elvegyék a félelmeinket.  

Az Ezékiel által megjövendölt ítélet, nem jelentette Júda végső ítéletét. Az ítélet közepette lehetőségük nyílt a bűnbánatra és az egy igaz Istenhez való megtérésre. Amint ma az ítélet folyik, mi is lehetőséget kaptunk arra, hogy elforduljunk bálványainktól, és visszatérjünk Istenhez. Az ítéletben ott van a kegyelem nagyszerű jó híre! Ámen

Dr. Eric Bates, lelkipásztor