Ennek a fejezetnek és
az előző végének is (2:13-3:13) fő témája a barátság. Pált és a thesszalonikaiakat
mély érzelmi szálak kötötték össze. Kapcsolatuk azonban több volt érzelmi
kötődésnél, örök barátság volt (2:19-20; 3:13). Ez a kapcsolat nem csak a
megfelelés miatt történt az evangélium érdekében. Pál az egész örökkévalóságon
át közel akar lenni hozzájuk.
Pál azért vágyik
annyira, hogy találkozzon a thesszalonikaiakkal, mert bennük látja szolgálata
szentesítését. Amikor Jézus visszajön, a thesszalonikaiak lesznek az ő öröme és
dicsekedése Jézus előtt (2:19-20). Pál nem elégedett meg csupán azzal, hogy üdvösséget
nyert, látni akarta a bizonyítékát annak is, hogy az ő élete milyen áldást
jelentett másoknak. A gyülekezetnek szüksége volt Pálra, de Pálnak is szüksége
volt a gyülekezetre.
Miközben az
evangélium (amit Jézus rólunk gondol) erőteljes módja annak, hogy stabil
önértékelést építsünk ki, gyenge emberi természetünk vágyik a siker jeleire.
Úgy tűnik, hogy Pál apostol sem kivétel ebben. Bizonyos mértékig az ő
önértékelése is összekapcsolódott missziós kezdeményezései sikeréhez (3:6-8).
Bátorítónak találom azt, hogy még az apostolok is fontosnak tartották azt, hogy
mások mit gondolnak róluk.
A
végső cél azonban az, hogy feddhetetlennek találtasson Isten előtt az utolsó
ítéletben (3:11-13). De ugyanolyan fontos Pálnak az is, hogy Jézus második
eljövetele dicsőséges találkozást fog jelenteni a családok és barátok számára,
akiknek a közössége örökké fog tartani annak köszönhetően, amit Jézus értük
tett. A keresztény kapcsolatoknak nincs szavatossági ideje. Az örökkévalóságra
lettek tervezve.
Jon Paulien
Loma Linda Egyetem
Egyesült Államok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése