2015. május 7., csütörtök

Mai szakasz: 1 Thesszalonika 5

1Thesszalonika 5:1-11-ben még mindig a második advent a fő téma, de a fókusz eltolódik. Itt Pál nem annyira Jézus visszajövetelének a részleteit tisztázza, hanem a folyamatos készenlét szükségletét az utolsó ítélet fényében. Ahol Isten ítél, ott megtalálható az ítélet pozitív és negatív oldala egyaránt. Az ítélet két oldala nyilvánvaló az 1Thessz 5-ben, ahol egy sor ellentétpárt találunk, úgymint: sötétség/világosság, éjszaka/nappal, részeg/ józan (4-8. vers).

A második adventre való felkészülés arról szól, hogy jelentős időt töltünk Isten Igéjének tanulmányozásával (5:1-5). Nagyon sok dolog akadályoz ebben bennünket manapság a kimerítő munkától az e-maileken, a szórakozáson egészen a hangulatjavítók bőségzavaráig. Pál arra hív, hogy tegyük Isten Igéjét az első helyre életünkben, és akkor nem lepnek majd meg az események, bármennyire váratlan időpontban érkezzenek is.   

Pál egy tizenhét tételből álló tanács sorozattal fejezi be a Thesszalonikai első levelet (12-22. vers), amit egy záró ima követ (23-24. vers). Az 1Thess 5:12-22 tizenhét tanácsát két csoportra lehet osztani: 1) tanácsok a helyi gyülekezet szolgálataihoz (12-15) és 2) tanácsok az általános keresztényi élethez (16-22. vers). Ezt a természetes felosztást a szöveg nyelvtana is jelzi. Az első kilenc tanács (12-15) igével kezdődik, és a szolgálatra összpontosít. A második nyolc tanács igével fejeződik be, és a személyes életre összpontosít.    

A záró imában (23-24) Pál összefoglalja levele fő témáját, hogy a thesszalonikai hívek növekedjenek a megszentelődésben és a szentségben egészen Jézus második eljöveteléig. Ez a növekedés sarkalatos pont marad, hiszen ennek folytatódnia kell a mai a helyi gyülekezetekben szerte a világon. 

Jon Paulien
Loma Linda Egyetem
Egyesült Államok


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése